Bia mondta 2...

Miután Folti elszaladt, ahelyett, hogy hagyta volna magát nyüszkölni, Bia közölte: Folti, te rossz csontos kutya...

Szomszédaink sárkányt eregettek. Megnéztük Biával, csodáltuk, hogy milyen magasra viszi a szél. Másnap felhúztam a redőnyt, és Bia megszólalt: Zsuzsáék most nem teregetik a sárkányt?

Mostanság elég piszkosan jön be Bia az udvarról, ami azt mutatja, hogy játszik egy jót. Egyik alkalommal viszont a tűréshatáron túli állapotban jött be, és miután levetkőzött az ajtóban, mondtam neki, hogy ez most nagyon piszkos lett. Majd kimosod. - jött a válasz. Én, miért pont én? - kérdeztem. Mert te vagy az anyukám. - válaszolta, és megölelte a lábamat.

Húsvét előtti napokban elkezdtem Biának mondogatni, hogy jönnek majd a locsolók, és meglocsolnak minket, hogy ne hervadjunk el. Engem? Engem nem locsolnak meg. Én Bia vagyok, ruhában, cumival a kezemben.
Nem tudom, hogy ezzel mit akart mondani, de én könnyesre nevettem magam.

Belevágtunk

Hiába szerettem volna Ádámot ugyanúgy 6 hónapos koráig mint Biát kizárólag szoptatni, egyszerűen nem jött össze. Ádámnak valahogy feneketlen a bendője, olyan hurkák vannak a combján, ami Biának soha nem volt és soha nem is lesz. Kiveri a balhét ha nem kap eleget enni, és egyszerűen nem alszik napközben. Ezért hát vettem egy nagy levegőt, leküzdöttem az összes lelkiismeret-furdalásomat, és elkezdtem a hozzátáplálást: ebédre és vacsorára Sinlacot adtam neki. De valami nem stimmelt: ebédre ügyesen megette a Sinlacot, uzsonnára elfordult, amikor szopiznia kellett volna, a tápszer sem kellett neki. Vacsorára úgy-ahogy evett a Sinlacból, de szopizni már végképp nem akart. Ezért figyeltem őt, gondolkodtam, és rájöttem, hogy nagyon eltömi őt az ebéd, ezért további elveimet is feladtam: szopi után ebédre krumplifőzeléket adtam neki. Öröm volt őt etetni: először ízlelgette a falatot, de aztán nagyon jól evett belőle. Uzsonnára szintén cici és őszibarack. Na itt aztán magamban ujjongtam: ismét jól eszik! És ahogy az őszibarackot kóstolgatta, cuppogtatta, kicsit hunyorgott a szemével, mert savanyúnak találta (pedig Bia is lemeózta, és nem volt savanyú!). Vacsorára a Sinlac annyira nem jött be, úgyhogy még valamit ki kell találnom, de remélem ez sem fog kifogni rajtam.

Csak képek

Jaj nekem

Egy pár napig eléggé kialvatlan voltam. Én, a híresen éberen alvó, nagyon megsínylem azt, hogy Ádám még mindig velünk egy szobában alszik. Merthogy folytathatnám ezt a blogbejegyzést így is: 6:22 - Ádám nyekkent egyet, és pukizott kettőt. És felkeltett engem. 7:00 - Ádám ásítozik, forgatja a fejét. De még mindig alszik, és nem kell neki a cumi. Közben bekapcsolt a kazán. Fent vagyok. 7:38 - Ádám nyüszögött, és forgolódik. Miközben alszik. Bia magyaráz a szobájában. Már fölösleges visszaaludni. Úgysem tudnék. Inkább fölkelek. Persze Ádám majdnem 9-ig alszik, aztán gőgicsélve ébred.

Mióta tudatosítottam az agyamban, hogy Ádám alszik, nem cumihiánya van, és tulajdonképpen az sem érdekel, ha felébred, érdekes módon jobban alszom. Na jó, azért kinyitom a szemem, ha nyöszörög, vagy nyekken, de már nem pattanok fel, ha meghallom a hangját. És azóta kipihentebb vagyok.

Mellesleg szólhatott valaki Ádámnak, hogy a 4 hónapos kor általában véve farkasétvágyat hoz magával, mert az én kisfiam belehúzott (volna) az evésbe. A délelőttök még jók voltak, de délutánra már nem maradt elég tejem (pláne miután Biával másfél-két órákat róttuk az utcákat, ő a kismotorján, én a babakocsival), így most Ádám Sinlacot eszik ebédre és vacsorára. Csodálatos módon az éjszakáink is jelentősen javultak, már nem kel fel kétóránként, hanem csak 4-5 között kel egyszer.