Ébredés után

Ádi "mondta"

Ádi mostanában elkezdte nyújtogatni a nyelvét (sajnos sokat utánozza a nővérét, és igen fogékony mindenre, főleg a butaságokra), mire én mondtam neki, hogy ne nyújtogassa a nyelvét, mert elviszi a cica. Csak nevetett, és nyújtogatta tovább. Egyik alkalommal kint volt az udvaron, és meglátta a szomszédék macskáját. Kiabálva szaladt a kapuhoz, hogy cica, cica, majd megfordult, és sírva beszaladt. Kérdem tőle, hogy mi a baj, erre sírva mondja, hogy cica, cica, és nyújtogatja a nyelvét. Lehet, hogy mégis elvitte???

Mostanában elég sok újhagymát eszünk, amit Ádi egyszerűen csak virágnak nevez. Neki végül is mindegy, mert a virág is hasonló, sőt szerinte meg is lehet enni...

Hévíz

Egy hónapja (amikor a képek szerint még igencsak tél volt) Hévízen töltöttünk 4 napot. Az egész úgy kezdődött, hogy amikor hazajöttünk augusztusban a nyaralásból, és elmentünk vásárolni, megállítottak minket, hogy húzzunk 3 borítékból. Sikerült a 10000 forintos kedvezményt kihúzni, ami azt jelentette, hogy ennyivel olcsóbban mehettünk az Ágnes Hotelbe. Aztán Bia elkezdte az ovit, jöttek a betegségek, mi pedig sorra mondtuk le a lefoglalt időpontokat, míg végül március elején végre sikerült elutaznunk. Nagyon jól éreztük magunkat, a helyiek nagyon kedvesek voltak, mindig megállítottak minket egy-egy jó szóval, a hotelben maximálisan teljesítették amit kértünk (egy pótágyat meg egy mikrót is kaptunk), szóval olyan volt, mintha nem is Magyarországon lettünk volna (szomorú ezt leírni). Bia végre tudott medencézni, bár ő végig meg volt arról győződve, hogy Hévíz azt jelenti, hogy medence, mert egyfolytában azt kérdezgette, hogy mikor megyünk Hévízre (=mikor megyünk úszni). Nem voltak ám mindig ilyen jók: Találtunk egy szuper játszóteret, ahol Ádi nem győzött hintázni, Bia pedig a többi játékkal játszani:

Az én szüleim...

mindig azt mondták, hogy aki nagylegény éjjel, az legyen nagylegény nappal is. Ádi ezt a mondást még nem hallotta, így amikor egyik éjjel 1-4-ig fent volt (ennyi időbe tellett, mire rájöttem, hogy nem a foga fáj, hanem az orra van bedugulva...), másnap délelőtt ez lett a hintázásból.

Jó gyerek - rossz gyerek

Egyik este, miközben ismét elvesztettem a "pakolj Bia!" kezdetű csatát, és jó gyerek módjára nekiláttam játékot pakolni, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha jó gyerekeim lennének. Bár én sem voltam egy mintagyerek (még jó, hogy abban az időben ismeretlen fogalom volt a blogírás, így csak az emlékekben kissé megszépült történeteket ismerem), nem is tudom miért várom ezt tőlük. És mivel még mindig volt mit pakolnom, tovább gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen ők jó gyerekek, mert ugyanúgy működnek, ahogyan egy korukbeli gyerek: azaz szétpakolni jó, de összepakolni unalmas. Aztán az is kiderült, hogy nem is Bia, hanem Ádi az, aki a kupit csinálja. Bia szépen játszik azzal, amit előszed, de Ádinak az a játék, hogy szétpakol.

Pénteken Bia úgy jött haza az oviból, hogy egy kisfiú szembeköpte, és elmondása szerint amikor ezt megmondta az óvónéninek, ő elküldte a kisfiút kezet mosni. Mivel bárhogy kérdeztük, mindig ugyanezt a történetet adta elő, gyanítottam, hogy igaz, és hétfőn elmondtam az óvónőnek. Ő nagyot nézett, mert ez a kisfiú egy új kisfiú és azt is mondta, hogy ő az ötödik gyerek otthon, és elég furák a nekik adott reakciói is. Gondoltam, ha már úgyis beszélgetünk, rákérdezek arra, hogy Bia hogyan viselkedik: kiderült, hogy igen visszahúzódó gyereknek ismerték meg, aki azért a vizuális játékokban mindig részt vesz. Ez számomra igen megdöbbentő volt, mert Bia az, aki egy kis idő elteltével mindenhol feloldódik, és ő az, aki az utcáról képes lenne minden idegen kisgyereket behívni játszani. Akárhányszor vásárolni megyünk, mindig szóba elegyedik az eladókkal, elcsacsogja, hogy ovis, elmondja mi a jele, és szó szerint úgy kell őt rávenni, hogy mostmár ne tartsa fel a nénit/bácsit, mert dolga van. Aztán abban maradtunk, hogy biztosan a sok hiányzás a visszahúzódás oka. Hajrá Bia, legyél inkább rossz gyerek, de ne téged állítsanak sarokba a pajtásaid!

Találós kérdés

Tegnap három foga volt, ma öt. Ki az?
Ádám.

Ádinak ma egyszerre két foga jött ki. Nem csoda, hogy napok óta nyöszörgött hajnalonként, és ma csak egy órát aludt napközben. Minden evés előtt sírt, pedig igazán pépeseket eszik. De legalább ez is megvan. A többi is tutira jön, mert be van durranva az ínye, és könyékig a szájában turkál.

Holnap igyekszem pótolni a többi elmaradt írásomat is, hátha lesz már rá idő.

Elvek

Az elvek azért vannak ugye, hogy legyen mit feladni. A gyerekek megszületése előtt volt két elvem: az egyik az volt, hogy én bizony nem fogom őket altatni, puszi, cumi, ágyba fektetés és alvás. Ez mindkét gyereknél nagyon jól bevált, sok barátunk és ismerősünk legnagyobb ámulatára. Márpedig a gyerek azt szokja meg, amit az első perctől csinálnak vele, legyen ez az ölben ringatás vagy éppen az ágyban alvás.

A másik elvem az volt, hogy semmit nem pakolok el a helyéről, mindent meg lehet nézni, de marad a helyén. Biánál ez nagyon jól működött: megnézett mindent, adott esetben megtapicskolta a virágokat, kicsit meg is tépkedte, de megbeszéltük, hogy ez fáj a virágnak és nem is bántotta többet. Ádinál más a helyzet: amikor felállt, láttam, hogy a hangfalon lévő igen terjedelmes karácsonyi kaktusz jobban jár, ha elveszem onnan. Betettem a konyhába, ami így elfoglalja az egyik pultot, de legalább épségben van, és Ádinak sem esett a fejére. A következő kiszemelt növény a fikusz volt. Ádi tépte a levelét, kiszedte a földet, kikaparta alóla az alá rakott apró kavicsokat. Hiába mondogattam, hogy nem szabad, ez fáj a virágnak, nem nagyon érdekelte, sőt még szólt is, ha éppen bántani támadt kedve. Nem volt mit tenni, vagy három hónapnyi próbálkozás után feladtam, és elvittük az öcsémnek. Örültem, mert azt gondoltam itt a vége. Igen, de a fürdőszobában van még egy pálma, aminek igen jól lehet turkálni a földjében. Egyik nap, miközben éppen Ádi reggelijét készítettem, a kis kertész bement a fürdőbe és kiszórta a földet. Mivel éppen porszívózáshoz készültem, nem robbantam fel, hanem megbeszéltük, hogy ezt nem szabad. Felporszívóztam, Ádi egy darabig körülöttem forgolódott, aztán eltűnt. Megyek vissza a fürdőbe, éppen jön kifele, magasra tartott öklökkel. Az "Ádi mit csináltál?" kérdésre válaszul kinyitotta mindkét tenyerét meg a száját, ami tele volt immáron sárral. Profi munkát végzett a fickó. Összeporszívóztam, és rövid fejszámolás után rájöttem, hogy még cirka 5 hónapig bent marad a pálma (elajándékozásról szó sincsen, a szüleimtől kaptam harmincadik szülinapomra), addigra már az összes föld kijön belőle, így nem volt mit tenni, betettem a hálószobába. Ennyit az elvekről.

Bia a héten itthon van, mert úgy tűnik, influenzás. Tegnap 39,4 volt a láza, elég bágyadt volt. Lassan úgy tűnik jobban lesz, mert már elég elviselhetetlenül viselkedik a tesójával, akinek viszont megállás nélkül folyik az orra. Ha így haladunk, Ádi első értelmes szava a porszívó lesz. Mindenesetre a "poszi" már megállás nélkül megy neki.

Grimaszkirály

Ádit mostanság nem lehet fényképezni, mert ha észreveszi, azonnal grimaszolni kezd. Remélem, hamar kinövi!

Úton

Úgy egy hónapja felhívott a védőnő, és nagyon aranyosan elhadarta, hogy nem felejtett ám el bennünket (Ádi három hónapos volt mikor utoljára nálunk járt), de sok a baba ők meg kevesen vannak, de majd jön. Mintegy mellékesen megkérdezte, hogy Ádi jár-e már? Nem - válaszoltam neki kicsit megilletődve, mert fogalmam sincs, hogy ez most jó-e vagy sem, lévén, hogy Ádis igazi kisfiúként mindent kényelmesen (= kis késéssel) csinál. Nem baj - hangzott a válasz, mert a legújabb kutatások szerint minél tovább mászik a kicsi, annál jobbal rögzülnek a matematikához és olvasáshoz szükséges készségei, úgyhogy csak másszon minél tovább. Megkönnyebbültem, hogy legalább ebben nincs sürgetve a gyerek, és el is felejtkeztem róla.

Egyik este (pontosan december 30.-án) a szokásos "pakolj már Bia!" veszekedésemet folytattam a lányommal, amikor is a torkomon ragadt a szó: Ádi, aki addig a járókába kapaszkodott, egyszer csak elengedte a rácsot, és tett három-négy bizonytalan lépést, majd lehuppant. Nagyon megörültünk neki mindannyian, és elkezdtünk tapsolni. Azóta ezek a lépések gyakoribbá váltak, és hosszabbodnak is. Viszont a kis huncut megtanulta az ünneplést, mert minden huppanásnál tapsol! Tetszik is neki az önállóság, mert nagyokat kiabál, hogy ő most elindult, így hát övé az egész világ.

BÚÉK

Egyes babonák szerint az történik az emberrel egész évben, amit az első napon csinál. Mivel én jövőre nem szeretnék egész évben betegséget, ezért inkább még most írok Ádi bárányhimlőjéről, hogy jövőre ne ezzel kezdjek. Mostmár szerencsére lassacskán túl vagyunk rajta, bár karácsonykor még 39,2 volt a láza, és alig akart lemenni. Annyi pötty jött ki rajta, hogy ideiglenesen megkapta a Túró Rudi becenevet, és hozzátettük, hogy "a pöttyös az igazi!". Lassacskán száradnak már le, de levegőre majd csak a jövő héten mehet valamikor. Legalább ezen is túl vagyunk. Pöttyös képeket direkt nem készítettem egyik gyerekről sem.

Karácsony

Ez a karácsony is gyorsan eltelt, mint az összes többi. Az ember annyit készül, átgondolja az ajándékokat, beszerzi, megfőz, kitakarít, készül, izgul, hogy minek lesz a legnagyobb sikere - aztán mindez egy délután alatt hirtelen véget is ér.

Idén éreztem azt, hogy Bia várja a történéseket: azt, hogy az Angyalka reggelre először a karácsonyfát hozza el (így nem kell kapkodni az alvásidőben, hanem reggelre díszesen áll a karácsonyfa), aztán alvás után jön az ajándék is: "És anya, szerinted milyen ajándékot hoz majd nekem az Angyalka?" Mindennek nagyon örült, minden ajándékot sikerült eltalálnom. Egy biztos: jó, hogy Ádi is kapott ajándékot, mert így Bia tudott mivel játszani (miért a kicsi játéka a szenzáció?), és az is tény, hogy megint az én ajándékomra volt mindkét gyerek kíváncsi. A képen Ádi éppen a doboz mellett áll, Bia teszi vissza az Ádi által leszedett díszt, hogy utána megkérdezze, hogy kibonthatja-e az én ajándékomat?

Mindenesetre félelmetes, hogy Biának milyen megfellebezhetetlen bizalma van a szüleiben: kérdezett mindenfélét az Angyalkáról (hogyan hozza a fát és az ajándékokat, láthatja-e őt, találkozhat-e vele), mi pedig mondtuk, hogy az Angyalkát nem lehet látni, mi sem látjuk őt, egyszer csak huss és már itt is vannak a csomagok - és ő ezt zokszó nélkül el is hitte.

Játék közben

Miért van az, hogy a legjobb játék sohasem a gyereknek szánt játék?

Csak röviden

Az úgy volt, hogy tegnap majdnem írtam egy olyan bejegyzést, hogy az én kisfiamnak igen kifinomult az ízlése, csak úgy fintorgott a Bia által anno olyan nagyon finomnak tartott céklafőzelékre. Szó szerint tapsolt, amikor a borsóleves sárgarépájából adtam neki (amit előzőleg szintén kifogásolt), és nagyon ízlett neki a túrós tészta, amiből viszont én nem akartam neki még adni.

Mára kiderült, hogy mi ez a fene nagy válogatás: rajta is kijött az a fránya bárányhimlő. Pont most, amikor a hajamat elhagyva készíteném a töltött káposztát, sütném a sütit, porszívóznék és hajat mosnék egyszerre, hogy az ajándékok becsomagolásáról ne is beszéljek. Viszont délre megnyugodtam: elfogadtam, hogy ez van, legalább két nappal előbb kezdődik, hamarabb lesz vége is talán. A többi meg majd lesz, ahogy lesz. Csak a hajnali bekakilás maradna el, akkor már egészen ki lennék békülve a helyzetemmel.

Kire ütött ez a gyerek 1?

Ezt a bejegyzést már régen meg akartam írni, akkor, amikor Ádi még csak pár hónapos volt, de valahogy elmaradt. Szóval, amikor pici volt, mindenki találgatta, hogy kire is hasonlíthat. Volt, aki arcának különböző részeit tulajdonította nekem, a többit apjának. A legviccesebb összehasonlítás az volt, amikor azt mondták, hogy cumival rám hasonlít, cumi nélkül viszont tiszta apja... Aztán találtam az apukájáról kiskori képeket, és nyilvánvalóvá vált, hogy tiszta apja. Mostmár csak a göndör haja az, ami engem az öcsémre emlékeztet.

Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha a természetét is apjától örökölte - elég horror történetet hallottam az általános- és középiskolai évekről. Pedig az előző bejegyzés alapján jobb, ha felkötöm azt a bizonyos gatyát!

Ádival az élet....

finoman szólva sem piskóta. Profi módon szakítja ki az éjjeli fényt a konnektorból, és vigyorogva turkál a ledugózott konnektorban úgy, hogy közben azért szól, hogy nézzem meg mit csinál. Kinyitja a konyhaszekrényt, de nem a műanyag edényeket szedi ki, mert az túl snassz: a jénai tálak teteje sokkal jobban csattan a kövön. Eddig még nem tört el. A CD-ket egy kézzel dobálja ki a tartóból úgy, mintha nem is ő csinálná. Azt majdnem kihagytam, hogy elzárja a radiátort, de úgy, hogy Bia nem tudja kinyitni, és leszedi a gumit a konyhaszekrény ajtajáról, hogy nehogy má' akadályozzam őt a pakolásban. Ma délelőtt az orchideát szedte le az ablakból, miközben egy kávét szerettem volna készíteni a konyhában - a konyháig jutottam, mire megtörtént a baj. Aki ismeri az orchideát tudja, hogy annak speckó följde van, és mivel nem kell sűrűn locsolni, kellőképpen ki tud száradni és repül szanaszéjjel. Ádi profi munkát végzett: jutott a földből a szájába-fülébe, bodyjába, de még a pelenkába is. Persze a "kapd elő" porszívót leégettem, így a port fújó takarítógéppel szedtem össze a földet, ami ismét jó játéknak bizonyult: milyen buli behúzni a zsinórt, miközben én porszívózok!!! :))))

Egy kép, egy mondat

Ébredés után: Naaa, elvette a cumimat!


Fényképezőgép?



Ezt meg kell nézni!

Ha nem adod, akkor játszom a nyuszival.

Ott a fogam!

Hercegkirály

Távoli szomszédunk Barbi egy hónapja átjött hozzánk, és levágta a hajamat. Persze Bia ott sertepertélt körülöttünk, és mikor Barbi szárította megfele a hajamat, minden tincset egyenként bodorítva az ujjával, Bia kellő érzékkel hozta játék fésűjét, és ahogy kell kifésülte loknijaimat... Le a kalappal Barbi előtt, mert abszolút jól kezelte a szitut: nem kapott idegbajt, csak tök lazán közölte Biával, hogy tulajdonképpen tönkretette azt, amit még be sem fejezett.

Biának nagyon megtetszett a fodrászosdi, gyorsan ki is próbálta Ádámon új tudományát: megfésülte a haját, és belerakta a fejdíszt, majd közölte: Ádikám gyönyörű vagy, mint egy hercegkirály! Ádi persze rosszul tűrte a mókát, nem győzött sikítani, de nem volt menekvés. Kép pont nem készült, amikor Ádis fején volt a "korona", de azért így is látszik milyen jó lehetett neki...

Státuszolás

Tegnap a szakadó hóesésben voltunk hármasban Ádám egy éves státuszolásást megejteni. A száraz tények a fiatalemberről:

- 9040 gr
- 76 cm
-46,5 cm fejkörfogat
- 46 cm mellkörfogat
- íny rendesen bedurranva (ha jól látom, a négy felső foga jön)

Bia is jött velünk, mert hajnalban fent volt, hogy nagyon folyik az orra. Még jó, hogy elvittem, mert a doktornő belenézett a torkába, és tiszta piros. Hétfőn Mikulás ünnepség lesz az oviban, remélem addigra meggyógyul, de mivel nem lázas, csak az orra folyik, leszek olyan önző és beviszem őt.

Képek Ádi szülinapjáról (a tortás majd vasárnap lesz mamáékkal). Készítettem ám neki egy almás tortát, de szegénykém annyira fáradt volt, hogy a fényképezőre nem is tudtam koncentrálni, csak gyorsan evett egy pár falatot, és már ment is fürdeni és aludni.

Autóóóó.

Profi zenész is volt, aki profin énekelte a "Boldog születésnapot".

Ádám egy éves

Ádis ma egy éves. Nagyon boldog szülinapot kívánunk erőben-egészségben - na és alvásban!!!

Egy évvel ezelőtt hajnalban keltem, mert NST-re kellett menni a kórházba. Kicsit furán éreztem magam, később kiderült, hogy távozott a nyákdugó. Gyorsan riasztottam Anyut, jött, vigyázott Biára, mi pedig mentünk a kórházba, mert így már nem mertem vezetni. Beértünk, megvizsgált a doki, és azt mondta, hogy ugyan két ujjnyira ki vagyok tágulva, de minden rendben, ha más nem történik, pénteken találkozunk. Hazajöttünk, megreggeliztünk, és elmentünk vásárolni. Vásárlásból hazaérvén már nem volt kedvem kipakolni, ebédeltünk (mármint családom többi tagja), és mindannyian lefeküdtünk aludni. Ám én valahogy nem tudtam aludni, és egy óra hánykolódás után arra eszméltem, hogy ezt mondogatom magamban "a héten Ádám megszületik, a héten Ádám megszületik", és közben valami folyik. Jesszusom, bepisiltem, - gondoltam magamban, és rohantam a WC-re. Kábán azon filóztam, hogy milyen érdekes, nem tudom kontrollálni a dolgokat - és akkor tudatosodott, hogy ez a magzatvíz! Ott álltam a fürdőben, és a legnagyobb bánatom az volt, hogy egy óra alvás után fel kell kelteni Biát, mert menni kell a kórházba. Összeszedtük magunkat, felhívtam a szülésznőt, felkeltettem Biát, aki azt sem tudta merre van az előre, ismét riasztottam Anyut, aki sietett a kórházhoz. Mi felmentünk a szülészetre, engem megvizsgáltak, és azt mondták, hogy mivel nincsenek fájások, maradok a szülőszobán, ha reggelig nem történik semmi, akkor megindítják a szülést. Ám az én kedves szülésznőm bejött, és miközben Zsolti a váróban megvacsorázott, és Bia miatt keseregtem, ő közölte, hogy nem várunk itt reggelig, ha apa befejezte a vacsorát, akkor kever nekem egy jó kis koktélt, és már jöhetnek is a fájások. Úgy is lett: bekötötték az infúziót, aztán a többi löttyöt, és jöttek is a fájások jó nagy százalékban. Zsolti kattogtat, ahogy kell, az idő múlik, én hol csendben (ha már nem hat az epidurál), hol beszélgetve várok. Aztán a fényképező az egyik kattogtatás után közölte, hogy: akkumulátor lemerült. Ezt nem hiszem el! Telefon, öcsém kölcsönadja a gépét, de ugye érte kell menni. Csak gyorsan! - sziszegtem két fájás közt, mert a fájásmérő már 98%-ot mutatott. Nagyon lassan telt el az az 50 perc, közben a fájások csak jöttek, már ott tartottunk, hogy csak nehogy hamarabb megszüljek, mint ahogy a fényképező megérkezik. Végre az is megvolt, és onnantól felgyorsultak az események, jöttek a tolófájások, és a doki segített a nyomásban (úgy hogy hetekig nem tudtam normálisan megfordulni az ágyban). Pár nyomás után 2009. november 30.-án 23:15-kor 3850 grammal és 58 centivel megszületett Ádám. Rögtön odarakták a mellemre, de csak annyira volt időm, hogy megcsodáljam és megsimogassam, mert jött a "szokásos" szülés utáni mindjárt elájulok érzés. Ádi ment apukájához, én pedig jó, hogy mondtam a szülésznőnek, hogy alig ettem aznap, mert bekötöttek ugyan az infúzióba valamit, de az nem hatott; szerencsére neki eszébe jutott, hogy leeshetett a vércukrom. Egy zacskó cukros víz lecsöpögése után ismét eviláginak éreztem magamat. Sajnos a kórházba senki nem jöhetett be látogatóba a H1N1 járvány miatt, így Ádiról nincsenek kórházi képek, csak azok amik a születésekor készültek.

Azt hittem...

Valamiért azt hittem, hogy a november lesz az én blogírási hónapom. Annyi mindent akartam leírni. Ehelyett, csak orrot szívok és fújok.

Le akartam írni Biáról, hogy:
- egy hónap után végre újra elkezdte az ovit, ez volt a második hete, hogy ment. Továbbra is nagyon élvezi, és bár továbbra is folyik az orra, már nem marad itthon. Mindenki tiszta orrfolyós az oviban. Az első nap, mikor mentem ebédet befizetni, megkérdezte a titkárnő, hogy tudom-e, hogy bárányhimlőjárvány van. Izgatottan várom...
- este fürdés után olyat játszunk, hogy "kinek mi a jele?". Én mondom a neveket, és Bia sorolja a jeleket. Kizárólag sorban: először a lányok, utána a fiúk. Eszméletlen, hogy szinte minden gyerek jelét tudja.
- jól kimérgelődtem magam az első héten, mert valaki kivette a váltónadrágját a zsákjából, ráadta egy másik gyerekre, és persze a nadrág nincs meg. Az óvónő közölte, amikor kerestem, hogy nincs meg, majd két hónap múlva előkerül. Köszi, hogy más használja a gyerekem nadrágját, és ha neki kéne bentre váltó nadrág, akkor ő ott marad vizesen/koszosan? Volt még más is, de ennyi idő távlatából már annyira lényegtelen.

Le akartam írni Ádámról, hogy:
- hosszan áll kapaszkodás nélkül, és oldalazva lépeget.
- be nem áll a szája, folyamatosan gagyarászik, és továbbra is apa a nagy kedvenc. Érthetően mondja, hogy autó, apa. Kevéssé érthetően mondja, hogy lámpa és labda. És pakol ezerrel, nem győzök rendet rakni utána.
- úgy tűnik, hogy 1 éves korára nem egyfogú lesz, hanem kettő. Ez is valami.
- továbbra sem egy világbajnok alvó, van hogy csak 7-kor ébred, de van, hogy korábban. Szerencsére visszaalszik (én már nem), és volt, hogy 9-ig aludt.