Csend

A gyerekek lefeküdtek aludni. Iszonyatosan nagy a csend (bár szól a rádió), és ez nekem most nagyon jó. Nincs dobozban kocka rugdosása, nincs orrfújás (csak köhögés Bia szobájából), nincs ezer kérdés, nincs ezer válasz, nincs "Ádi kapaszkodj!" felkiáltás, nincs sírás, csakis csend.

Én, aki szeret beszélni, szeret beszélgetni, csendre vágyom. Már lassan két órája meg sem szólaltam. Bia felébredt: Játék kell nekem!

Vége a csendnek.

39 és ami utána van

Biát múlt hét csütörtökön 39 fokos lázzal hoztam haza az oviból. A saját bevallása szerint egész nap nem csinált semmit, és amikor az oviban mondtam az óvónőnek, hogy Biát melegnek találom, lehet, hogy nem jön másnap, megfogta a homlokát majd elhúzta a száját, jelezvén: Ez nem olyan vészes...

Délután gyerekorvos, akivel megbeszéltük, hogy nem is a Tescoban vagy az Auchanban hagynak az emberek sok pénzt, hanem a gyógyszertárban (ebben a hónapban eddig közel 23.000 forintnál járunk), kaptunk Fenistil cseppet, Fluimucilos orrcseppet, Stodal szirupot, és ha Ádinál tapasztalom a tüneteket, ő is kezdje el ezeket. Ha Bia láza 3 napnál tovább tart, akkor antibiotikum. Mivel Ádinak napok óta nem jön semmi az orrából, csak be van dugulva, elkezdtem. Bia láza estére már 39,5 volt, hűtőfürdő, sírás, lázcsillapítás, alvás. Persze két nap múlva Ádám is belázasodott, szerencsére ő 38,5 fölé nem ment, pedig ő a lázasabb fajta. Most ott tartunk, hogy Bia vasárnap még lázas volt, így életében először antibiotikumot kap, mindkét gyereknek folyik az orra, zsebkendőt töménytelen mennyiséget használunk, a porszívós orrszívó már kellőképpen beilleszkedett a fürdőszobai cuccok közé, és mindkét gyerek iszonyatosan köhög. Csak tudnám, hogy legalább ez a vége! (Bár a gyerekorvos a maga vicces stílusában - amit egyébként én csípek - megvigasztalt, hogy vége akkor lesz, ha majd júniusban bezár az ovi.)

A második első hét az óvodában

Bia beszoktatását az oviba szeptember 20.-án, hétfőn kezdtük. Rögtön az első nap úgy jöttünk haza, hogy Bia torokfájásra és orrdugulásra panaszkodott. Kihagytuk hát azt a hetet, hogy összeszedje magát. A rákövetkező héten kicsit félve vittem, mert még egy picit folyt az orra, de ledöbbenve láttam, hogy talán ő volt a legegészségesebb gyerek a csoportban; a többieknek vagy az orra folyt, vagy köhögtek, vagy mind a kettő egyszerre. Első napon végig ott voltam vele, de kedden már hazajöttem amint kimentek az udvarra. Mikor Biáért mentem, alig akart hazajönni, mert a többiekkel akart ebédelni. Még ellenálltam, de szerdán már nem tudtam, így csütörtöktől bent ebédel. Ott is akar aludni, de ez ugye nem megoldható, remélem megérti. Aztán szerdán úgy mentek ki az udvarra, hogy egy pulcsival kevesebbet adtak rá az óvónők. Ennek meg is lett a hatása, péntekre már jobban folyt az orra, szombat éjjel pedig be is lázasodott. Hétfőn utaztunk volna Hévízre pihenni egy kicsit, így azt lemondtuk. Most ott tartunk, hogy mára már Ádámnak is kellőképpen bedugult az orra, de még nem folyik semmi, hiába is szívom. Éjszakára forralom a fazéknyi vizeket, teszem bele a kamillát, de már annyit elhasználtam, hogy lassan érdemes lenne kamillamezőt telepíteni a kertünk hátsó részében.

Mindeközben Ádinak kijött az első foga (hurrá, hurrá, aki közelebbről ismer, tudja, hogy szenvedett már vele egy ideje), ami miatt volt is végre EGY jó éjszakánk, amikor csak reggel ébredt fel. Most az orra miatt viszont megint elég sokat felsír éjszaka. Nem baj, talán 18 év múlva már átalussza az éjszakát...

Bia mondta 5...

- Anya, különben, ha mégegyszer veszekszel velem, megyek a mamához.
- Jó, de melyikhez?
- Azon még gondolkodom...