Játszmák

Biával játszmáink vannak. Kisebbek, nagyobbak, komolyak, kevésbé komolyak, de egy közös van bennük: eddig mindet ő nyerte.

Az egyik ilyen játszmánk az alvás: lefekvés előtt megbeszéljük, hogy melyik aktuális kedvenccel alszik éppen együtt. Puszi, cumi, betakarás, szobából kijövetel. Aztán csak bemegyek megint, mert valamit hallok: Bia kimászik a kiságyból (remélem már nem sokáig van neki!), és telerakja az ágyát kismacival, nagymacival, még nagyobb macival, pórázos kutyussal, kutyussal póráz nélkül, egérkével, babával, Szandra babával, Böbe baba takarójával. És Fifivel. Én meg nem győzök kifele pakolni, és mérgelődni. Aztán jön a szokásos "megbeszéltük, hogy csak egy valamivel alszol, tessék aludni és nem kimászni" szöveg - persze hatástalanul. A végére talán csak három plusz játékkal alszik el.

Én pedig mérgelődöm, és a következő lehetőségek között őrlödöm: 1. vagy belerakom az összes plüss játékot a tartóból az ágyába, és valami lesz; 2. kihozom a játéktartót a szobájából. Ez utóbbi nem jó megoldás, mert mostanában hajnalban is felkel, kijön a szobájából és a nappaliból szedi össze kedvenceit. Viszont ahogy most írok eszembe jutott valami: hagyom őt annyi játékbigyóval az ágyában, amennyit beletesz. Hátha megunja, hogy nem figyelek rá emiatt és abbahagyja. Vagy kinövi. És akkor végre egy játszmát én fogok nyerni...

Hol is voltam?

Az egyik alkalommal, amikor Bia az apukájával ment valahova, apa megmutatta neki legelső közös lakásunkat. Bia megkérdezte tőle, hogy vajon ő is velünk lakott-e? Apa erre azt mondta, hogy nem, akkor ő még a felhők között volt.

Valahogyan eszébe jutott Biának ez a párbeszéd az egyik ebéd közben, amit aztán tovább is gondolt:

- És ha én nem voltam ott veletek, akkor hol voltam?

- A felhők között drágám (még jó, hogy tudtam a párbeszédükről).

- És akkor hogyan pisiltem meg kakiltam?

- Akkor még picike voltál és a pelenkába pisiltél és kakiltál.

- És ki tett engem tisztába? Nem te tettél engem tisztába? - ez már félig sírva hangzott.

- Ott voltak az angyalkák, és ők tettek tisztába.

Remélem olyat mondtam neki, amivel sikerült megnyugtatnom, mindenesetre azóta nem került szóba ez a téma.

Tavasz - mikor jössz?

Már nagyon várom a tavaszt, azt, hogy süssön a nap, azt, hogy ne kelljen először Biát overállba öltöztetnem, aztán Ádámot, aztán én kapkodom magamra a kabátot-cipőt, de már menjünk is kifele, mert Ádám nyekereg a sok ruha alatt.

Pedig amikor a havas kép készült, nagyon örültem a szép tájnak, a hó súlya alatt bókoló bambusznak, de ma sokkal jobban örültem annak, hogy a tavaly ősszel Biával ültetett krókusz kidugta a fejét a hóból és a fenyőkéregből. Már tényleg nem messze van a tavasz. Azonnal fel is hívtuk apát, és Bia boldogan újságolta: Apa, képzeld, kijött a krokodil!

Megfordult

Mint második gyerekes anyuka már nem telefonálom körbe a rokonságot, hogy éppen mit produkált a legapróbb, inkább csak magam gyönyörködöm naponta változó arcában, gyarapodó tudásában, figyelésében. Apropó figyelés: Ádám lassan jobban figyel a körülötte hallható zajokra, mint a szopizásra, így Biát meg kellett ma kérnem, hogy kicsit halkabban borítsa ki a táskájából a játékait, hogy Ádám tudjon enni. És ez még csak a kezdet.

Na és amit az egészből ki akartam hozni az az, hogy Ádám tegnap este a hasáról a hátára fordult.

Madártej

Egyik nap ebéd közben kérdezem Biát:

- Mit készítsek uzsonnára? Madártej jó lesz?

- De anya az a madáré. - hangzott a válasz.

Nem is evett belőle, csak egyszer.

Szennyes ruha

Először egy régebbi történetet írok le, mert erre még igazán emlékszem. Juli mama kolleganőitől Bia rendszeresen kap ruhákat. Az egyik alkalommal ez a párbeszéd zajlott le kettőnk között:

- Nézd Bia, mama hozott az egyik kolleganénitől ruhákat, ezek pont jók, ki is mossuk őket. - és ezzel betettem a ruhákat a szennyestartóba.
Bia néz, néz, majd közli: Mama hozott szennyes ruhát...