Megint lent

Ádámnak hétfő óta megy a hasa. Volt olyan nap, hogy nem gyengén: elfogyott 8 pelus, aludni alig tudott, mert mindig felébredt a hasára, még éjszaka is. A feneke iszonyatosan piros. Kedden beszéltem a gyerekorvossal, Smectát, Normafloret ajánlott. Péntekre semmi nem változott, úgyhogy megint gyerekorvos, aki azt mondta, hogy sajnos masszív vírusok vannak, diéta, és továbbra is Smecta és Normaflore.

Szombat reggelre Bia lázasan és torokfájással ébredt. Irány a gyógyszertár! Zsolti hazafele jövet közölte, hogy az autóval valami gond van, nagyon rossz hangja van, ezzel így nem lehet közlekedni, mert meg fog állni alattunk. Puff neki, teljesen magam alá kerültem. Azt gondoltam, hogy ennél lejjebb már megint nem lehet lenni: Ádám kitartóan fosik (már bocsánat), Bia lázas, a torka iszonyat, és még autó sincs.

Vasárnap reggelre kiderült, hogy igenis lehet lejjebb kerülni: Ádi hajnali 2-kor 38,2-es hőt produkált, ami reggelre felment 38,7-re. Hűtőfürdő, kúp, alvás. Délben a hő már 39,1 volt. Megint hűtőfürdő, szegénykém olyan volt a kezemben, mint egy rongybaba, mindent egy hang nélkül tűrt. A délutáni alvásából már "csak" 38,2-vel ébredt. Most mind a ketten alszanak.

Remélem ezután a mélypont után már fölfelé vezet az út.

A fenti képen Ádis még jól van, de Bia már nagyon odavan...

Szösszenetek

- Jó lenne megtudni, hogy hova tűnik a zoknik fele? Mosás előtt mindkettő bekerül a gépbe (saját szememmel látom, már annyira odafigyelek!), a mosás végére pedig csak az egyik kerül elő. Annyi de annyi fél pár zoknink van, de szinte csak a gyerekeké.

- Egy anyának annyi mindent kell megoldania, és közben nem pánikolni, főleg nem gyomorforgatva rosszul lenni. Ádinak kifakadt a BCG oltása. Aki látta, mind rosszul volt, annyira fel volt duzzadva, bepirosodva, de semmi nem történt. Kentem Árnigéllel, lámpáztam Bioptron lámpával. Ma este fürdés után, miközben bekentem, kifakadt. Sűrű genny folyt belőle, azt hittem rosszul leszek. Még jó, hogy Zsolti nem aludt, jött erősítésnek, fogta Ádit, terelte a figyelmét miközben én nyomtam és töröltem a karját. És próbáltam nem kitaccsolni...

Hurrá, nyaral(t)unk!

Miután kiverekedtem magam a sok mosni-, vasalni-, elpakolnivaló alól, végre le tudom írni, hogy nyaralni voltunk. Két hete, Horvátországban.

A barátainkkal mentünk, hajnalban indultunk, egy autóval. Már napokkal az indulás előtt elkezdtem aggódni dolgokon. Néhányat leírok, ízelítőül, hogy mik is jutottak eszembe:
- vajon hogyan fogom tudni felkelteni a gyerekeket hajnalban? (Ádám magától kelt hajnal 2-kor, mert valami bántotta a pocakját, és mivel nem aludt vissza, így kint ült velem a nappaliban míg barátainkra vártunk. Biát felkeltettem, semmi gondja nem volt.)
- vajon hogyan fognak az autóban aludni? Főleg Ádám, aki mindig hisztizik az autóban? (Ádám aludt, mint a kisangyal. Bia fel volt dobva a többi gyerek miatt, ő valamikor délután 3 körül aludt el hajnal 4:30-tól. Persze ha megálltunk, felébredtek, és volt olyan, hogy Bia majdnem elaludt amikor pont megálltunk...)
- vajon nem fogják egymást felkelteni éjszakánként? (Nem, Bia aludt, mint akit agyonütöttek, még reggel sem ébredt fel Ádámra. És Ádám sem ébredt fel ránk, amikor bementünk a szobába aludni. És Bia nagyon ügyes nagytestvérként megértette, hogy halkan beszélünk, nem keltjük fel Ádámot. Mert hogy egy szobában aludtunk mind a négyen.)

Egyszóval aggódtam, feleslegesen. Tényleg igaz az, hogy a gyerekek maximálisan rugalmasak, képesek alkalmazkodni. Jó volt a nyaralás, Bia nagyokat úszott apjával a tengerben, elúsztak a bólyáig, meg vissza, nagyon élvezte. Ádámot egyszer tettük be a gyerekmedencébe a kiscsónakba, de mikor Bia lefröcskölte, sírva fakadt. Oké, hideg volt a víz, de olyan kis mimóza volt. Én sokat nem voltam a vízben, járkáltam a szállás és a tengerpart között amikor Ádi aludt. Egyszer kivittem Ádit a tengerpartra, de olyan nyűgös volt, hogy hazamentünk. Utólag már belátom, hogy kár volt egy nyolc hónapos picivel a tengerpartra menni, de azt viszont jó volt látni, hogy Bia nagyon élvezte a tengert, és élvezte barátaink gyerekeinek a társaságát. Végül is én is kipihentem magamat, mert főzni, mosni, takarítani azt nem kellett!

Képeket később hozok.

Élet-halál

Ma vásárolni mentünk a gyerekekkel. Ahogy kikanyarodtunk utcánkból, az aszfaltos úton már láttam az elütött macskát. Persze Bia is kiszúrta, és záporoztak a kérdések: Az mi? Mi történt vele? Már nem nyávog? De a többi macska nyávog? Hova fog kerülni? Ki fogja onnan elrakni?
A macskaügy mostanában napirenden van amúgy is nálunk: Bia egyfolytában macskát szeretne, mi pedig nem. Elég egy Folti kutya, a kutyák és macskák amúgy sem szeretik egymást.

Még jó, hogy olvastam egy pár Vekerdy Tamás véleményt "kényes kérdésekre", és tudom, hogy a gyerek csak annyit és addig érdeklődik, amíg az életkorának megfelelően megkapja a választ (tehát nem fog mélyen belemenni a halál kérdésébe, hanem megelégszik azzal, hogy meghalt - majd egy pár év múlva úgyis rákérdez). Ezért hát jól megrágván a szavakat válaszoltam Bia minden kérdésére. Mégpedig: Biztosan elütötte egy autó (mellesleg mennyivel mehetett a lakó-pihenő övezetben az az autós, aki az út közepén elüt egy macskát????), a gazdája majd eltemeti, a temetőbe, a többi állathoz, és igen, ő már nem nyávog, de a többi macska igen...

A macska esete fürdéskor is felmerült, azzal a végszóval, hogy: és majd nemsokára nekünk is lesz, egy gyönyörűűűű macskánk. Azt hiszem, ez még nem lefutott téma...