Soha nem szerettem a kínos szituációkat, pláne, ha nekem is benne kell lennem. Márpedig úgy tűnik, hogy nálunk ez lesz a következő a soron, amit meg kell tanulnom kezelni.
Van egy 9 éves kislány, aki unatkozik otthon, így hozzánk csapódott kora esténként. Az első nap azt gondoltam, hogy majd hazamegy ha mi is bemegyünk. Bia beinvitálta, ő pedig bejött. Aztán Bia meghívta vacsorára, ő pedig megvacsorázott velünk. Mivel jött a vihar, haza tudtam őt elég hamar küldeni. Másnap szintén jött, pedig elmentünk sétálni, de észrevett minket. Bejött, megvacsorázott, aztán már fürdetésre is ott maradt. Amikor Ádámot ő akarta letenni aludni, azt mondtam, hogy ezt azért nem. 8 után hazament, itthagyván nekem egy teljesen felpörgetett Biát, aki még este 10-kor is fent volt. Kapóra jött egy büntetési lehetőség: P. holnap nem jöhet hozzánk. Ezt megerősítendő, a kritikus időben elmentünk sétálni (igaz, egy másik szomszédnál kötöttünk ki, és jót játszott Bia az ő kislányukkal míg mi beszélgettünk egyet). Elindultunk hazafele, P. már ott várt minket a kapu előtt, mondván, hogy már itt kiabál és csönget egy ideje (még jó, hogy Zsoltit szinte lehetetlen felkelteni ha alszik). Mondtam, hogy Bia ma büntetésben van, így menjen inkább haza. Persze P.-nek ez nem tetszett, meg is mondta, hogy unatkozik, unatkozik még két szomszédnál akiket felsoroltam, és nálunk szeretne lenni. Csak öt percet. Csak had vegye ki Ádámot egy kicsit a babakocsiból. Kemény voltam, és hazament. De mi lesz holnap? Nem szeretném, hogy ideszokjon hozzánk, mert Biát így is nehezen tudom kintről beimádkozni, de ha még bent sem tud megnyugodni alvás előtt, akkor mikor fog elaludni?
Mindenesetre ez a bejegyzés jó volt valamire: eszembe jutott, hogy P. max. 7-ig maradhat, utána hazaküldöm, nem jöhet be. Az este már a mienk, nem szeretném őt itt látni.
