BÚÉK

Egyes babonák szerint az történik az emberrel egész évben, amit az első napon csinál. Mivel én jövőre nem szeretnék egész évben betegséget, ezért inkább még most írok Ádi bárányhimlőjéről, hogy jövőre ne ezzel kezdjek. Mostmár szerencsére lassacskán túl vagyunk rajta, bár karácsonykor még 39,2 volt a láza, és alig akart lemenni. Annyi pötty jött ki rajta, hogy ideiglenesen megkapta a Túró Rudi becenevet, és hozzátettük, hogy "a pöttyös az igazi!". Lassacskán száradnak már le, de levegőre majd csak a jövő héten mehet valamikor. Legalább ezen is túl vagyunk. Pöttyös képeket direkt nem készítettem egyik gyerekről sem.

Karácsony

Ez a karácsony is gyorsan eltelt, mint az összes többi. Az ember annyit készül, átgondolja az ajándékokat, beszerzi, megfőz, kitakarít, készül, izgul, hogy minek lesz a legnagyobb sikere - aztán mindez egy délután alatt hirtelen véget is ér.

Idén éreztem azt, hogy Bia várja a történéseket: azt, hogy az Angyalka reggelre először a karácsonyfát hozza el (így nem kell kapkodni az alvásidőben, hanem reggelre díszesen áll a karácsonyfa), aztán alvás után jön az ajándék is: "És anya, szerinted milyen ajándékot hoz majd nekem az Angyalka?" Mindennek nagyon örült, minden ajándékot sikerült eltalálnom. Egy biztos: jó, hogy Ádi is kapott ajándékot, mert így Bia tudott mivel játszani (miért a kicsi játéka a szenzáció?), és az is tény, hogy megint az én ajándékomra volt mindkét gyerek kíváncsi. A képen Ádi éppen a doboz mellett áll, Bia teszi vissza az Ádi által leszedett díszt, hogy utána megkérdezze, hogy kibonthatja-e az én ajándékomat?

Mindenesetre félelmetes, hogy Biának milyen megfellebezhetetlen bizalma van a szüleiben: kérdezett mindenfélét az Angyalkáról (hogyan hozza a fát és az ajándékokat, láthatja-e őt, találkozhat-e vele), mi pedig mondtuk, hogy az Angyalkát nem lehet látni, mi sem látjuk őt, egyszer csak huss és már itt is vannak a csomagok - és ő ezt zokszó nélkül el is hitte.

Játék közben

Miért van az, hogy a legjobb játék sohasem a gyereknek szánt játék?

Menyasszony

Bia elég rendesen rá tud kattanni dolgokra: három hétig Micimackó különböző részeit néztük, és amikor már - bár nagyon szeretem - unalmassá vált, megtaláltam Bogyó és Babócát. Akkor azt néztük két hétig, de úgy, hogy a második hét végére Bia kívülről fújta a fejezeteket. Valahogy előkerült az esküvőnkről a felvétel, és most az a sláger! Nézem a hét évvel ezelőtti önmagunkat, hallgatom a mulatós nótákat, és hallgatom Biát amint sorolja az ismerősöket. Néha dühösen közli, hogy "velem nem táncol senki!", utána meg felveszi Ádi hálózsákját, magára keríti Ádi lepedőjét és közli, hogy ő a menyasszony. És egy igazi menyasszonynak kistáska is dukál!

Csak röviden

Az úgy volt, hogy tegnap majdnem írtam egy olyan bejegyzést, hogy az én kisfiamnak igen kifinomult az ízlése, csak úgy fintorgott a Bia által anno olyan nagyon finomnak tartott céklafőzelékre. Szó szerint tapsolt, amikor a borsóleves sárgarépájából adtam neki (amit előzőleg szintén kifogásolt), és nagyon ízlett neki a túrós tészta, amiből viszont én nem akartam neki még adni.

Mára kiderült, hogy mi ez a fene nagy válogatás: rajta is kijött az a fránya bárányhimlő. Pont most, amikor a hajamat elhagyva készíteném a töltött káposztát, sütném a sütit, porszívóznék és hajat mosnék egyszerre, hogy az ajándékok becsomagolásáról ne is beszéljek. Viszont délre megnyugodtam: elfogadtam, hogy ez van, legalább két nappal előbb kezdődik, hamarabb lesz vége is talán. A többi meg majd lesz, ahogy lesz. Csak a hajnali bekakilás maradna el, akkor már egészen ki lennék békülve a helyzetemmel.

Kire ütött ez a gyerek 1?

Ezt a bejegyzést már régen meg akartam írni, akkor, amikor Ádi még csak pár hónapos volt, de valahogy elmaradt. Szóval, amikor pici volt, mindenki találgatta, hogy kire is hasonlíthat. Volt, aki arcának különböző részeit tulajdonította nekem, a többit apjának. A legviccesebb összehasonlítás az volt, amikor azt mondták, hogy cumival rám hasonlít, cumi nélkül viszont tiszta apja... Aztán találtam az apukájáról kiskori képeket, és nyilvánvalóvá vált, hogy tiszta apja. Mostmár csak a göndör haja az, ami engem az öcsémre emlékeztet.

Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha a természetét is apjától örökölte - elég horror történetet hallottam az általános- és középiskolai évekről. Pedig az előző bejegyzés alapján jobb, ha felkötöm azt a bizonyos gatyát!

Ádival az élet....

finoman szólva sem piskóta. Profi módon szakítja ki az éjjeli fényt a konnektorból, és vigyorogva turkál a ledugózott konnektorban úgy, hogy közben azért szól, hogy nézzem meg mit csinál. Kinyitja a konyhaszekrényt, de nem a műanyag edényeket szedi ki, mert az túl snassz: a jénai tálak teteje sokkal jobban csattan a kövön. Eddig még nem tört el. A CD-ket egy kézzel dobálja ki a tartóból úgy, mintha nem is ő csinálná. Azt majdnem kihagytam, hogy elzárja a radiátort, de úgy, hogy Bia nem tudja kinyitni, és leszedi a gumit a konyhaszekrény ajtajáról, hogy nehogy má' akadályozzam őt a pakolásban. Ma délelőtt az orchideát szedte le az ablakból, miközben egy kávét szerettem volna készíteni a konyhában - a konyháig jutottam, mire megtörtént a baj. Aki ismeri az orchideát tudja, hogy annak speckó följde van, és mivel nem kell sűrűn locsolni, kellőképpen ki tud száradni és repül szanaszéjjel. Ádi profi munkát végzett: jutott a földből a szájába-fülébe, bodyjába, de még a pelenkába is. Persze a "kapd elő" porszívót leégettem, így a port fújó takarítógéppel szedtem össze a földet, ami ismét jó játéknak bizonyult: milyen buli behúzni a zsinórt, miközben én porszívózok!!! :))))

Bezárva

Bia számára a Mikulás ünnepség után véget is ért az amúgy is igen rövidre sikeredett első óvodai félév. A héten a vírusos torokgyulladás miatt volt itthon, most pedig bárányhimlős lett. Tegnap mézest sütöttünk, ő szaggatott, én pakoltam a rácsra a félig-meddig sikerült alakzatokat, amikor észrevettem az első pöttyöt. Mivel már hetek óta nézegetem őt, igazából fel sem fogtam, hogy mit látok, tettük a dolgunkat tovább. Majd lefekvéskor láttam meg két gyanús pöttyöt a vállán, gondoltam ha felébred átnézem tüzetesen. Mire felébredt, már az oldalánál is díszelgett kettő rondaság, sőt az arcán, a szemöldökére is jött egy. Hívtam a gyerekorvost, aki elsorolta a homeos szereket, amiket használni kell. Kimenni tilos, melegen kell lenni, ágynyugalom (az én lányomnak???? Max. ha lázas, akkor fekszik le), és két hét múlva várható Ádinál is a pöttyroham, úgyhogy havas-pöttyös karácsonyunk lesz. Amikor mondtam Biának, hogy oviba nem mehet, kicsit nehezményezte, hogy akkor most mi lesz az oviba szánt mézeskaláccsal, de megbeszéltük, hogy sütünk januárban még egy adagot.

Érdekes, hogy valahogy mindig jobban tartok a dolgoktól addig, amíg ide nem érnek. Most is agyon izgultam magam, hogy mi lesz, ha bárányhimlősek lesznek a gyerekek? Egyelőre jól megy a dolog, Bia ügyesen megértette, hogy ne kaparja el a pöttyöket, ha viszket szól, és behintőporozom. A gond a kimeneti tilalommal van: annyi mindent betábláztam jövő hétre, amikor Bia utolsó heti ovija lett volna: egy gyerekkel, aki mellesleg még beszélni sem tud, könnyebb lett volna az utolsó karácsonyi ajándékokat megvenni, maximum hablatyol valamit az ő nyelvén, de azt úgysem értjük. Bia viszont már figyel, mindent kiszúr, és magyarázhatok, hogy miért mi vesszük meg Ádi karácsonyi ajándékát (mert ez Jézuskának túl nagy doboz, és megkért, hogy vegyük meg mi, ő majd elviszi tőlünk - elhitte).

Remélem ezzel túl vagyunk az összeszedhető dolgok nagyobbik részén, és januártól tényleg többet tud már oviba menni.

Egy kép, egy mondat

Ébredés után: Naaa, elvette a cumimat!


Fényképezőgép?



Ezt meg kell nézni!

Ha nem adod, akkor játszom a nyuszival.

Ott a fogam!

Hercegkirály

Távoli szomszédunk Barbi egy hónapja átjött hozzánk, és levágta a hajamat. Persze Bia ott sertepertélt körülöttünk, és mikor Barbi szárította megfele a hajamat, minden tincset egyenként bodorítva az ujjával, Bia kellő érzékkel hozta játék fésűjét, és ahogy kell kifésülte loknijaimat... Le a kalappal Barbi előtt, mert abszolút jól kezelte a szitut: nem kapott idegbajt, csak tök lazán közölte Biával, hogy tulajdonképpen tönkretette azt, amit még be sem fejezett.

Biának nagyon megtetszett a fodrászosdi, gyorsan ki is próbálta Ádámon új tudományát: megfésülte a haját, és belerakta a fejdíszt, majd közölte: Ádikám gyönyörű vagy, mint egy hercegkirály! Ádi persze rosszul tűrte a mókát, nem győzött sikítani, de nem volt menekvés. Kép pont nem készült, amikor Ádis fején volt a "korona", de azért így is látszik milyen jó lehetett neki...

Státuszolás

Tegnap a szakadó hóesésben voltunk hármasban Ádám egy éves státuszolásást megejteni. A száraz tények a fiatalemberről:

- 9040 gr
- 76 cm
-46,5 cm fejkörfogat
- 46 cm mellkörfogat
- íny rendesen bedurranva (ha jól látom, a négy felső foga jön)

Bia is jött velünk, mert hajnalban fent volt, hogy nagyon folyik az orra. Még jó, hogy elvittem, mert a doktornő belenézett a torkába, és tiszta piros. Hétfőn Mikulás ünnepség lesz az oviban, remélem addigra meggyógyul, de mivel nem lázas, csak az orra folyik, leszek olyan önző és beviszem őt.

Képek Ádi szülinapjáról (a tortás majd vasárnap lesz mamáékkal). Készítettem ám neki egy almás tortát, de szegénykém annyira fáradt volt, hogy a fényképezőre nem is tudtam koncentrálni, csak gyorsan evett egy pár falatot, és már ment is fürdeni és aludni.

Autóóóó.

Profi zenész is volt, aki profin énekelte a "Boldog születésnapot".

Ádám egy éves

Ádis ma egy éves. Nagyon boldog szülinapot kívánunk erőben-egészségben - na és alvásban!!!

Egy évvel ezelőtt hajnalban keltem, mert NST-re kellett menni a kórházba. Kicsit furán éreztem magam, később kiderült, hogy távozott a nyákdugó. Gyorsan riasztottam Anyut, jött, vigyázott Biára, mi pedig mentünk a kórházba, mert így már nem mertem vezetni. Beértünk, megvizsgált a doki, és azt mondta, hogy ugyan két ujjnyira ki vagyok tágulva, de minden rendben, ha más nem történik, pénteken találkozunk. Hazajöttünk, megreggeliztünk, és elmentünk vásárolni. Vásárlásból hazaérvén már nem volt kedvem kipakolni, ebédeltünk (mármint családom többi tagja), és mindannyian lefeküdtünk aludni. Ám én valahogy nem tudtam aludni, és egy óra hánykolódás után arra eszméltem, hogy ezt mondogatom magamban "a héten Ádám megszületik, a héten Ádám megszületik", és közben valami folyik. Jesszusom, bepisiltem, - gondoltam magamban, és rohantam a WC-re. Kábán azon filóztam, hogy milyen érdekes, nem tudom kontrollálni a dolgokat - és akkor tudatosodott, hogy ez a magzatvíz! Ott álltam a fürdőben, és a legnagyobb bánatom az volt, hogy egy óra alvás után fel kell kelteni Biát, mert menni kell a kórházba. Összeszedtük magunkat, felhívtam a szülésznőt, felkeltettem Biát, aki azt sem tudta merre van az előre, ismét riasztottam Anyut, aki sietett a kórházhoz. Mi felmentünk a szülészetre, engem megvizsgáltak, és azt mondták, hogy mivel nincsenek fájások, maradok a szülőszobán, ha reggelig nem történik semmi, akkor megindítják a szülést. Ám az én kedves szülésznőm bejött, és miközben Zsolti a váróban megvacsorázott, és Bia miatt keseregtem, ő közölte, hogy nem várunk itt reggelig, ha apa befejezte a vacsorát, akkor kever nekem egy jó kis koktélt, és már jöhetnek is a fájások. Úgy is lett: bekötötték az infúziót, aztán a többi löttyöt, és jöttek is a fájások jó nagy százalékban. Zsolti kattogtat, ahogy kell, az idő múlik, én hol csendben (ha már nem hat az epidurál), hol beszélgetve várok. Aztán a fényképező az egyik kattogtatás után közölte, hogy: akkumulátor lemerült. Ezt nem hiszem el! Telefon, öcsém kölcsönadja a gépét, de ugye érte kell menni. Csak gyorsan! - sziszegtem két fájás közt, mert a fájásmérő már 98%-ot mutatott. Nagyon lassan telt el az az 50 perc, közben a fájások csak jöttek, már ott tartottunk, hogy csak nehogy hamarabb megszüljek, mint ahogy a fényképező megérkezik. Végre az is megvolt, és onnantól felgyorsultak az események, jöttek a tolófájások, és a doki segített a nyomásban (úgy hogy hetekig nem tudtam normálisan megfordulni az ágyban). Pár nyomás után 2009. november 30.-án 23:15-kor 3850 grammal és 58 centivel megszületett Ádám. Rögtön odarakták a mellemre, de csak annyira volt időm, hogy megcsodáljam és megsimogassam, mert jött a "szokásos" szülés utáni mindjárt elájulok érzés. Ádi ment apukájához, én pedig jó, hogy mondtam a szülésznőnek, hogy alig ettem aznap, mert bekötöttek ugyan az infúzióba valamit, de az nem hatott; szerencsére neki eszébe jutott, hogy leeshetett a vércukrom. Egy zacskó cukros víz lecsöpögése után ismét eviláginak éreztem magamat. Sajnos a kórházba senki nem jöhetett be látogatóba a H1N1 járvány miatt, így Ádiról nincsenek kórházi képek, csak azok amik a születésekor készültek.

Ovihiány

Ez a video akkor készült, amikor Bia a négy hetes ovimentes időszakát élte. Hiányzott neki, és itthon énekelgette azt az egy szem éneket, amit abban a pár napban tanult, amíg járt.

Azt hittem...

Valamiért azt hittem, hogy a november lesz az én blogírási hónapom. Annyi mindent akartam leírni. Ehelyett, csak orrot szívok és fújok.

Le akartam írni Biáról, hogy:
- egy hónap után végre újra elkezdte az ovit, ez volt a második hete, hogy ment. Továbbra is nagyon élvezi, és bár továbbra is folyik az orra, már nem marad itthon. Mindenki tiszta orrfolyós az oviban. Az első nap, mikor mentem ebédet befizetni, megkérdezte a titkárnő, hogy tudom-e, hogy bárányhimlőjárvány van. Izgatottan várom...
- este fürdés után olyat játszunk, hogy "kinek mi a jele?". Én mondom a neveket, és Bia sorolja a jeleket. Kizárólag sorban: először a lányok, utána a fiúk. Eszméletlen, hogy szinte minden gyerek jelét tudja.
- jól kimérgelődtem magam az első héten, mert valaki kivette a váltónadrágját a zsákjából, ráadta egy másik gyerekre, és persze a nadrág nincs meg. Az óvónő közölte, amikor kerestem, hogy nincs meg, majd két hónap múlva előkerül. Köszi, hogy más használja a gyerekem nadrágját, és ha neki kéne bentre váltó nadrág, akkor ő ott marad vizesen/koszosan? Volt még más is, de ennyi idő távlatából már annyira lényegtelen.

Le akartam írni Ádámról, hogy:
- hosszan áll kapaszkodás nélkül, és oldalazva lépeget.
- be nem áll a szája, folyamatosan gagyarászik, és továbbra is apa a nagy kedvenc. Érthetően mondja, hogy autó, apa. Kevéssé érthetően mondja, hogy lámpa és labda. És pakol ezerrel, nem győzök rendet rakni utána.
- úgy tűnik, hogy 1 éves korára nem egyfogú lesz, hanem kettő. Ez is valami.
- továbbra sem egy világbajnok alvó, van hogy csak 7-kor ébred, de van, hogy korábban. Szerencsére visszaalszik (én már nem), és volt, hogy 9-ig aludt.

Nem kifelé - inkább belefele

Na tessék, én kedd óta lázas vagyok, a maximum 38,6 volt. Éreztem én, hogy valami nem stimmel, de a gyerekek miatt nem jutottam el a hőmérőig. Aztán Ádám szerda hajnalban szépen utolért, ő is 38,6-tal és iszonyat taknyos orral nyitott. Volt ám neki ma éjjel egy Nurofen és egy Germicid után éjfélkor 39,2-je is, akkor azt mondtam, hogy jó, nem érdekel, hogy három napig "belefér" a láz a gyerekorvos szerint, amikor a gyerekem nem bír ülni a láz miatt a kádban, akkor itt a vége - és azóta nem tudom elérni őt. Hívtam, küldtem SMS-t, eddig még semmi. Talán az az egy szerencse, hogy Ádi ma viszonylag jól van, a tegnapi pocsék éjszaka után reggel 11-kor kelt, ebéd előtt 37,9 volt a hője, de inkább adtam neki lázcsillapítót, mert ő nagyon hamar csodákra képes a láz terén. Hévíznek így megint lőttek. Egyszer majdcsak eljutunk oda. Ráadásul ma gyönyörű idő van, és mi ki sem tudunk menni, de még csak Bia sem, mert nem szeretem, ha egyedül van kint. Mire meggyógyulunk, jön az eső.

Talán kifelé

Kicsit le vagyok maradva a bloggal, mert idáig alig látszottunk ki a sok használt zsepiből, és orrcseppből. Ma már viszonylag elviselhető számú zsepi fogy, de most nekem fáj a torkom, és hőemelkedésem van. Pedig én nem engedhetem meg azt a luxust, hogy beteg legyek. Alig merem leírni, de Ádám is jobban van, és most nem azért kel éjszaka, mert tele van az orra, és szívni kell, hanem azért, mert jön a foga. Valamit valahol egyszer nagyon bevállaltam...

Bia itthon van, mert őszi szünet van, a jövő héten pedig mi megyünk "őszölni" Hévízre, remélem másodszorra már összejön. Mindenesetre az orrszívót visszük. Bia kezelhetetlen, komolyan nem tudom, hogy életkori sajátosságból adódóan süket, vagy ráhúzódott a fülére a hurut. Ugyanis nem válaszol, ha szólunk hozzá, nemcsak nekem, az apjának sem. Viszont kipróbáltam: a "Nézed a Micimackót?" halkan feltett kérdést meghallotta, úgyhogy ez nem a hurut. Négy szememnek kell lennem, amikor együtt játszanak, mert Bia kitépi Ádám kezéből azt, amivel éppen játszik, mondván, hogy "Ez az enyém", vagy "Ez most nekem kell". Egy darabig Ádám hagyta ezt, de egy pár napja elege lett: olyan ordítást rendez, hogy hihetetlen. Estére hulla vagyok, hangom nulla. Pedig csak két darab gyerekem van.

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit akartam írni, ezek csak úgy jöttek. Azért van még más is a tarsolyomban, de ahhoz fénykép kell!

Bia mondta 6...

Egyik este, mikor Ádámot már kivettem a vízből, és küzdöttem vele, hogy ne vágja magát hasra és lógassa bele a kezét a vízbe, mert úgy elég nehéz pelenkázni, Bia szokásához híven szövegelt a kádban. Én automatikusan válaszoltam neki, de közben nagyon koncentráltam. Az agyam nem tudom hanyadik fakkja azért felfigyelt valami szokatlanra.
- Anya, de legközelebb én nem megyek be Apával a tengerbe, mert ott a páca.
- Hogy micsoda? - kérdeztem még mindig Ádival hadakozván.
- Hát tudod, a tengerben van, és harap. Páca!
- Ja, hogy a cápa.

Vasárnap nálunk voltak unokanővéremék, akitől Bia elcsaklizott egy húsvéti motívumokkal teli papírt. Szintén fürdés közben:
- Anya, én holnap tojás fogok festeni.
- Tojást húsvétkor szoktunk festeni, amikor jönnek a locsolkodók.
- De engem ne locsoljanak meg vízzel, mert az belemegy a szemembe! (a kis kényeske!!!)
- A locsolkodók kölnivízzel szoktak locsolni, hogy nehogy elhervadjál.
- De anya, nem vagyok én virág!

Két gyerek - egy body

Milyen különbözőek!

Képek Ádámról

Csend

A gyerekek lefeküdtek aludni. Iszonyatosan nagy a csend (bár szól a rádió), és ez nekem most nagyon jó. Nincs dobozban kocka rugdosása, nincs orrfújás (csak köhögés Bia szobájából), nincs ezer kérdés, nincs ezer válasz, nincs "Ádi kapaszkodj!" felkiáltás, nincs sírás, csakis csend.

Én, aki szeret beszélni, szeret beszélgetni, csendre vágyom. Már lassan két órája meg sem szólaltam. Bia felébredt: Játék kell nekem!

Vége a csendnek.

39 és ami utána van

Biát múlt hét csütörtökön 39 fokos lázzal hoztam haza az oviból. A saját bevallása szerint egész nap nem csinált semmit, és amikor az oviban mondtam az óvónőnek, hogy Biát melegnek találom, lehet, hogy nem jön másnap, megfogta a homlokát majd elhúzta a száját, jelezvén: Ez nem olyan vészes...

Délután gyerekorvos, akivel megbeszéltük, hogy nem is a Tescoban vagy az Auchanban hagynak az emberek sok pénzt, hanem a gyógyszertárban (ebben a hónapban eddig közel 23.000 forintnál járunk), kaptunk Fenistil cseppet, Fluimucilos orrcseppet, Stodal szirupot, és ha Ádinál tapasztalom a tüneteket, ő is kezdje el ezeket. Ha Bia láza 3 napnál tovább tart, akkor antibiotikum. Mivel Ádinak napok óta nem jön semmi az orrából, csak be van dugulva, elkezdtem. Bia láza estére már 39,5 volt, hűtőfürdő, sírás, lázcsillapítás, alvás. Persze két nap múlva Ádám is belázasodott, szerencsére ő 38,5 fölé nem ment, pedig ő a lázasabb fajta. Most ott tartunk, hogy Bia vasárnap még lázas volt, így életében először antibiotikumot kap, mindkét gyereknek folyik az orra, zsebkendőt töménytelen mennyiséget használunk, a porszívós orrszívó már kellőképpen beilleszkedett a fürdőszobai cuccok közé, és mindkét gyerek iszonyatosan köhög. Csak tudnám, hogy legalább ez a vége! (Bár a gyerekorvos a maga vicces stílusában - amit egyébként én csípek - megvigasztalt, hogy vége akkor lesz, ha majd júniusban bezár az ovi.)

A második első hét az óvodában

Bia beszoktatását az oviba szeptember 20.-án, hétfőn kezdtük. Rögtön az első nap úgy jöttünk haza, hogy Bia torokfájásra és orrdugulásra panaszkodott. Kihagytuk hát azt a hetet, hogy összeszedje magát. A rákövetkező héten kicsit félve vittem, mert még egy picit folyt az orra, de ledöbbenve láttam, hogy talán ő volt a legegészségesebb gyerek a csoportban; a többieknek vagy az orra folyt, vagy köhögtek, vagy mind a kettő egyszerre. Első napon végig ott voltam vele, de kedden már hazajöttem amint kimentek az udvarra. Mikor Biáért mentem, alig akart hazajönni, mert a többiekkel akart ebédelni. Még ellenálltam, de szerdán már nem tudtam, így csütörtöktől bent ebédel. Ott is akar aludni, de ez ugye nem megoldható, remélem megérti. Aztán szerdán úgy mentek ki az udvarra, hogy egy pulcsival kevesebbet adtak rá az óvónők. Ennek meg is lett a hatása, péntekre már jobban folyt az orra, szombat éjjel pedig be is lázasodott. Hétfőn utaztunk volna Hévízre pihenni egy kicsit, így azt lemondtuk. Most ott tartunk, hogy mára már Ádámnak is kellőképpen bedugult az orra, de még nem folyik semmi, hiába is szívom. Éjszakára forralom a fazéknyi vizeket, teszem bele a kamillát, de már annyit elhasználtam, hogy lassan érdemes lenne kamillamezőt telepíteni a kertünk hátsó részében.

Mindeközben Ádinak kijött az első foga (hurrá, hurrá, aki közelebbről ismer, tudja, hogy szenvedett már vele egy ideje), ami miatt volt is végre EGY jó éjszakánk, amikor csak reggel ébredt fel. Most az orra miatt viszont megint elég sokat felsír éjszaka. Nem baj, talán 18 év múlva már átalussza az éjszakát...

Bia mondta 5...

- Anya, különben, ha mégegyszer veszekszel velem, megyek a mamához.
- Jó, de melyikhez?
- Azon még gondolkodom...

Elfogadás

Ádám születése óta sok mindenre megtanított. Volt nekem egy (utólag már így mondom) tökéletes csecsemőm: Bia talán már 6 hónapos kora óta átaludta az éjszakát, de úgy, hogy este 7:30-tól reggel 9-ig aludt. Délelőtt és délután is aludt 2-2 órát (eltekintve az extrém helyzetektől).

Aztán lett nekünk egy Ádámunk, aki teljesen felülírt mindent: hajnalban bekakil, kiabálva alszik vissza. Délelőtt szinte alig alszik, talán egy fél órát, aztán újra bekakil, és már nem alszik vissza. Délután viszont (ha minden jól megy) alszik három órát is. Ezt nekem iszonyatosan nehéz volt megszoknom Bia után. Amíg szoptattam Ádámot, azt hittem, hogy éhes, és azért ébredt fel fél óra alvás után. Igyekeztem bele kaját tömni, de nem ment. Küzdöttem az ellen is, hogy ugyan ne kakiljon már be hajnalban, mert annál nincsen rosszabb, mint amikor hajnal 5-6 körül felébred, egy óra múlva visszaalszik, majd kb. 7:30-kor újra fent van. Voltak napok, amikor nem kelt fel, akkor viszont én ébredtem meg, hogy miért nincs fent... Hosszú hetekig agyaltam, hogy mi baja lehet, amiért ezek történnek vele, próbáltam odafigyelni arra, hogy mit eszik. Aztán szép lassan eljutottam oda, hogy megtanultam elfogadni ezeket a "hóbortjait", és mára elfogadtam a helyzetet úgy, ahogy van. Jó érzés ez az elfogadás, és különösen jó érzés az, hogy így, ezekkel a heppekkel is imádom őt. (Azért titokban reménykedek, hogy ha végre kijönnek a várva várt fogai, akkor pl. a hajnali bekakilás is megszűnik. Az azért jó lenne, mert régen aludtam már egy jót.)

A legközelebbi bejegyzésemhez már fényképeket is illene mellékelnem. Na és a történelmi hűség kedvéért még azt is lejegyzem, hogy Ádi két héttel ezelőtt a tanácsadáson 8495 gr és 74 cm volt. Nem vitte most túlzásba a hízást, sajnos nem tett neki jót az egy hetes hasmenés.

Itt van az ősz...

... és vele együtt az orrfolyós időszak. Biával múlt hét hétfőn voltunk oviban, ebéd után közölte, hogy fáj a torka és folyik az orra. Nesze neked beszoktatás az oviba. Szerdára Ádi is elkapta, éjszaka inkább nem aludtunk, mint igen, két óránként orrszívás. A hajnal 3-as porszívózásra Bia már fel sem ébredt.
Most hétfőn mentünk először oviba, kicsi izgultam, hogy nem fogják-e őt kinézni azért, mert még mindig folyik egy kicsit az orra. Bevallom, talán ő volt a legegészségesebb a gyerekek között. Kinézett egy kislány magának, és nekem kellett vele pisilni menni. Szegény, a WC-n a sok köhögéstől már majdnem hányt, fekete karikás volt a szeme alatt, a keze jéghideg. Az okos anyukája pedig egy rövidujjúban engedte őt el otthonról, és mivel kimentek az udvarra, a kabát alatt is csak a pólója volt. Az óvónők ráadták valakinek a pulcsiját, hogy ennél betegebb már ne legyen. A kislány ma is volt oviban, persze megint csak egy póló volt rajta.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Biának tetszik az ovi, ma eljöttem amikor kimentek az udvarra, és később mentem érte. Mentek fölfele a csoportszobába, és ő is felment, mert ebédelni akart a többiekkel. Alig tudtam őt hazahozni. Holnap reggel már 9-re megyünk, ott fog reggelizni, én pedig jövök haza. Ebédelni majd csak később hagyom őt, amikor már az egész hosszúságra van ott, és tényleg bírja. Most egyszerűbb nekem, ha ebéd előtt hazajön, együtt ebédelnek Ádival és megy mindenki aludni.

A nyár képekben

Nagyon hamar eltelt ez a nyár, és még hamarabb és hirtelen köszöntött be az ősz. Bius életében jó nagy változás kezdődik, félig-meddig kirepül itthonról, ovis lesz. Ha visszatekintek (mint Ádi az első képen), akkor azt mondom, hogy volt egy kis dögmeleg, volt hűvös, és volt jó sok eső. Sikerült elmennünk nyaralni, immáron két gyerekkel, és bár akkor azt hittem, hogy ez a legrosszabb nyaralásom, utólag már azt mondom, hogy így volt jó, ahogy. Majd jövőre biztosan jobb lesz.

Hurrá, nyaral(t)unk - most képekben 1.

1. Hajókáztunk: Bia mostanság hajókázni akart, hát elneveztük hajókázásnak a Split-Supetar kompjáratot.


2. Itt laktunk: a baloldali felső torony volt a mi szobánk.




3. Bia és apukája nagyokat úsztak, elmentek a zászlóig, hozzáértek, és jöttek vissza. Az én fürdőruhám csak egyszer lett vizes, és annak is csak az alja.

4. Játszótéren játszottunk.

5. Sétáltunk, gyönyörű leánderek és pálmák alatt.

Hurrá, nyaral(t)unk - most képekben 2.

6. Jókat ettünk.



7. Nézelődtünk, vásárolgattunk.

8. Aztán volt, aki a sétálásban nagyon elfáradt...

Bia mondta 4...

Bia esténként elég nehezen alszik el, mindig megy az alkudozás valamiért. A múlt héten lefekvés után ezek történtek:

1. Bia kijön a szobából. Apa megy és megkérdezi, hogy mi a helyzet.
Erre Bia: - Nincs semmi csak levegőztetek...

2. A másik alkalommal szintén kijön, hogy fáj a hasa. Elmagyarázom neki, hogy szőlőt evett, biztos felfújta, és próbáljon meg pukizni.
Visszafekszik az ágyába, és közli: - Már azt hittem terhes vagyok...

Óvoda

Idáig nem mertem leírni, mert nem voltam benne biztos, hogy sikerült. Ugyan második nekifutásra, és némi hátszéllel, de sikerült: Biát felvették oviba. Én egy kicsit lelkileg odavagyok (vajon jól csináltam? nem kellett volna még egy évet várni? vagy esetleg kettőt?), de Bia már alig várja, hogy játszhasson a gyerekekkel. Nem tudom, hogy az ovi szó kb. egy hónap múlva is ilyen lelkesedést fog-e belőle kiváltani, de most ugrál örömében, ha szóba kerül. Már azt is tudjuk, hogy szeptember 20.-án kezdődik a beszoktatás (szép kis szülinapi ajándék ez nekem!!!), csillag lesz a jele (tanulhatok meg rajzolni!). Fél napra irattam be, de már mondták is, hogy aki megteheti annak megköszönik, ha hazaviszi a gyereket alvás előtt, mert nem fognak elférni mindannyian a teremben. Na és ha senki nem teheti meg, akkor ki fog a folyosón aludni?
Egyszóval indul a nagybetűs élet Biának, már nem leszek ott mellette, hogy megpusziljam, ha beüti valamilyét, hogy megigazítsam a ruháját pisilés után, vagy hallgassam a csacsogását. Halkak lesznek a délelőttjeink, az biztos.

Áll a baba

Ádi a múlt héten pénteken, szép csendben, amikor senki sem látta, csak én (Bia pont kiszaladt apukájához, aki akkor ért haza) felállt. Térdelő helyzetben kikapcsolta a rádiót, hogy az se zavarja, aztán belekapaszkodott a tévészekrénybe és ott állt, mint a cövek a kikapcsolt tévé előtt. Nem tudom, hogy mi volt az, ami a konyhában főzés közben felé fordította a fejemet, de amint megláttam, szaladtam, mert tudtam, hogy baj lesz. És úgy is lett: Ádi úgy megörült az új tudományának, hogy gyorsan el is engedte a szekrényt, én pedig már csak az esés után tudtam őt felkapni. Ezért hát fénykép sincs erről, majd ha már biztonságosabb eme tudománya, akkor először a fényképezőért fogok szaladni.

Megint lent

Ádámnak hétfő óta megy a hasa. Volt olyan nap, hogy nem gyengén: elfogyott 8 pelus, aludni alig tudott, mert mindig felébredt a hasára, még éjszaka is. A feneke iszonyatosan piros. Kedden beszéltem a gyerekorvossal, Smectát, Normafloret ajánlott. Péntekre semmi nem változott, úgyhogy megint gyerekorvos, aki azt mondta, hogy sajnos masszív vírusok vannak, diéta, és továbbra is Smecta és Normaflore.

Szombat reggelre Bia lázasan és torokfájással ébredt. Irány a gyógyszertár! Zsolti hazafele jövet közölte, hogy az autóval valami gond van, nagyon rossz hangja van, ezzel így nem lehet közlekedni, mert meg fog állni alattunk. Puff neki, teljesen magam alá kerültem. Azt gondoltam, hogy ennél lejjebb már megint nem lehet lenni: Ádám kitartóan fosik (már bocsánat), Bia lázas, a torka iszonyat, és még autó sincs.

Vasárnap reggelre kiderült, hogy igenis lehet lejjebb kerülni: Ádi hajnali 2-kor 38,2-es hőt produkált, ami reggelre felment 38,7-re. Hűtőfürdő, kúp, alvás. Délben a hő már 39,1 volt. Megint hűtőfürdő, szegénykém olyan volt a kezemben, mint egy rongybaba, mindent egy hang nélkül tűrt. A délutáni alvásából már "csak" 38,2-vel ébredt. Most mind a ketten alszanak.

Remélem ezután a mélypont után már fölfelé vezet az út.

A fenti képen Ádis még jól van, de Bia már nagyon odavan...

Szösszenetek

- Jó lenne megtudni, hogy hova tűnik a zoknik fele? Mosás előtt mindkettő bekerül a gépbe (saját szememmel látom, már annyira odafigyelek!), a mosás végére pedig csak az egyik kerül elő. Annyi de annyi fél pár zoknink van, de szinte csak a gyerekeké.

- Egy anyának annyi mindent kell megoldania, és közben nem pánikolni, főleg nem gyomorforgatva rosszul lenni. Ádinak kifakadt a BCG oltása. Aki látta, mind rosszul volt, annyira fel volt duzzadva, bepirosodva, de semmi nem történt. Kentem Árnigéllel, lámpáztam Bioptron lámpával. Ma este fürdés után, miközben bekentem, kifakadt. Sűrű genny folyt belőle, azt hittem rosszul leszek. Még jó, hogy Zsolti nem aludt, jött erősítésnek, fogta Ádit, terelte a figyelmét miközben én nyomtam és töröltem a karját. És próbáltam nem kitaccsolni...

Hurrá, nyaral(t)unk!

Miután kiverekedtem magam a sok mosni-, vasalni-, elpakolnivaló alól, végre le tudom írni, hogy nyaralni voltunk. Két hete, Horvátországban.

A barátainkkal mentünk, hajnalban indultunk, egy autóval. Már napokkal az indulás előtt elkezdtem aggódni dolgokon. Néhányat leírok, ízelítőül, hogy mik is jutottak eszembe:
- vajon hogyan fogom tudni felkelteni a gyerekeket hajnalban? (Ádám magától kelt hajnal 2-kor, mert valami bántotta a pocakját, és mivel nem aludt vissza, így kint ült velem a nappaliban míg barátainkra vártunk. Biát felkeltettem, semmi gondja nem volt.)
- vajon hogyan fognak az autóban aludni? Főleg Ádám, aki mindig hisztizik az autóban? (Ádám aludt, mint a kisangyal. Bia fel volt dobva a többi gyerek miatt, ő valamikor délután 3 körül aludt el hajnal 4:30-tól. Persze ha megálltunk, felébredtek, és volt olyan, hogy Bia majdnem elaludt amikor pont megálltunk...)
- vajon nem fogják egymást felkelteni éjszakánként? (Nem, Bia aludt, mint akit agyonütöttek, még reggel sem ébredt fel Ádámra. És Ádám sem ébredt fel ránk, amikor bementünk a szobába aludni. És Bia nagyon ügyes nagytestvérként megértette, hogy halkan beszélünk, nem keltjük fel Ádámot. Mert hogy egy szobában aludtunk mind a négyen.)

Egyszóval aggódtam, feleslegesen. Tényleg igaz az, hogy a gyerekek maximálisan rugalmasak, képesek alkalmazkodni. Jó volt a nyaralás, Bia nagyokat úszott apjával a tengerben, elúsztak a bólyáig, meg vissza, nagyon élvezte. Ádámot egyszer tettük be a gyerekmedencébe a kiscsónakba, de mikor Bia lefröcskölte, sírva fakadt. Oké, hideg volt a víz, de olyan kis mimóza volt. Én sokat nem voltam a vízben, járkáltam a szállás és a tengerpart között amikor Ádi aludt. Egyszer kivittem Ádit a tengerpartra, de olyan nyűgös volt, hogy hazamentünk. Utólag már belátom, hogy kár volt egy nyolc hónapos picivel a tengerpartra menni, de azt viszont jó volt látni, hogy Bia nagyon élvezte a tengert, és élvezte barátaink gyerekeinek a társaságát. Végül is én is kipihentem magamat, mert főzni, mosni, takarítani azt nem kellett!

Képeket később hozok.

Élet-halál

Ma vásárolni mentünk a gyerekekkel. Ahogy kikanyarodtunk utcánkból, az aszfaltos úton már láttam az elütött macskát. Persze Bia is kiszúrta, és záporoztak a kérdések: Az mi? Mi történt vele? Már nem nyávog? De a többi macska nyávog? Hova fog kerülni? Ki fogja onnan elrakni?
A macskaügy mostanában napirenden van amúgy is nálunk: Bia egyfolytában macskát szeretne, mi pedig nem. Elég egy Folti kutya, a kutyák és macskák amúgy sem szeretik egymást.

Még jó, hogy olvastam egy pár Vekerdy Tamás véleményt "kényes kérdésekre", és tudom, hogy a gyerek csak annyit és addig érdeklődik, amíg az életkorának megfelelően megkapja a választ (tehát nem fog mélyen belemenni a halál kérdésébe, hanem megelégszik azzal, hogy meghalt - majd egy pár év múlva úgyis rákérdez). Ezért hát jól megrágván a szavakat válaszoltam Bia minden kérdésére. Mégpedig: Biztosan elütötte egy autó (mellesleg mennyivel mehetett a lakó-pihenő övezetben az az autós, aki az út közepén elüt egy macskát????), a gazdája majd eltemeti, a temetőbe, a többi állathoz, és igen, ő már nem nyávog, de a többi macska igen...

A macska esete fürdéskor is felmerült, azzal a végszóval, hogy: és majd nemsokára nekünk is lesz, egy gyönyörűűűű macskánk. Azt hiszem, ez még nem lefutott téma...

Hármacskán

Bia mamáéknál nyaral. Vasárnap délután vitték őt el anyuék. Egymásra néztünk, hogy "Na, most lesz egy kis csend!". Ádám valószínűleg megértette, hogy miről beszélünk, mert azonnal hangos kiabálásba kezdett.

Ma hétfő délután van. Búsulunk. Az idő cammog, félóránként telik el tíz perc. Még mindig nincs este, és pláne nincs szerda reggel, amikor is Ádival megyünk Biáért, hogy aztán négyesben csavarogjunk egyet mamával. Pakolok be az új könyvszekrénybe (hogy vártam, hogy ne legyen itthon Bia, mert akkor legalább tudok haladni), de nem megy úgy, ahogy kellene, nincs aki feltartson, szétszedjen mindent, háromszor is megkérdezze, hogy "ez mi?". Menni kellene a gyógyszertárba, de Bia nélkül? Hiszen ott van a "golyós játék", amivel ő annyira szeret játszani. Oda vagyunk, meg vissza, pedig csak két napig nem látjuk őt.

Addig is képeket nézegetek, többek között ezeket. Lehetne az a címük, hogy: Megtelt. Vagy az, hogy: Hova is férne a harmadik gyerek?

Bél Ödön

A gyerekorvos nemes egyszerűséggel csak így nevezte Ádámot, mikor a kötelező tanácsadáson elmondtam neki, hogy uzsonnára Ádám megeszik 2 barackot 4 babapiskótával és ha bébiételt ebédel, akkor legalább 60 ml vízből készült Sinlacot még hozzá kell adnom az ebédhez. Na és azt az ordítást, amit lerendez Ádis, ha a Bia által elnyammogott leves után melegítem a másodikat. Ha így haladunk, a gyámügyesek is megjelenhetnek. Bár oda nem mennek ahova kellene...

Egyszóval 7 és fél hónapos kisfiam 8100 gr és 71 cm. Bia 9 hónaposan volt ekkora.

A múltkor anyu azt mondta, hogy Ádámról elég rossz képet tettem fel. Igyekszem jobbat fényképezni, de annyira nézi a gépet, ha előveszem, hogy jobbat nem tudok készíteni, mosolyogva pedig egyáltalán nem is tudom lefényképezni.

Körömlakk

-Anya belakkozod a körmömet? - kérdezte Bia egyik nap.

- Igen, kilakkozom.

Aztán ennyiben maradtunk. Két nap múlva szemrehányóan:

- Anya még mindig nem lakkoztad be a körmömet.

- Na gyere, csináljuk meg most.

Kilakkoztam, volt nagy öröm.

Este fürdéskor:

- Anya legközelebb majd mama lakkozza be a körmömet, mert az ő körömlakkja sokkal szebb, mint a tied.

Úgyhogy mama légyszives rendeld az utánpótlást a rózsaszín körömlakkból! :)))

Kínos

Soha nem szerettem a kínos szituációkat, pláne, ha nekem is benne kell lennem. Márpedig úgy tűnik, hogy nálunk ez lesz a következő a soron, amit meg kell tanulnom kezelni.
Van egy 9 éves kislány, aki unatkozik otthon, így hozzánk csapódott kora esténként. Az első nap azt gondoltam, hogy majd hazamegy ha mi is bemegyünk. Bia beinvitálta, ő pedig bejött. Aztán Bia meghívta vacsorára, ő pedig megvacsorázott velünk. Mivel jött a vihar, haza tudtam őt elég hamar küldeni. Másnap szintén jött, pedig elmentünk sétálni, de észrevett minket. Bejött, megvacsorázott, aztán már fürdetésre is ott maradt. Amikor Ádámot ő akarta letenni aludni, azt mondtam, hogy ezt azért nem. 8 után hazament, itthagyván nekem egy teljesen felpörgetett Biát, aki még este 10-kor is fent volt. Kapóra jött egy büntetési lehetőség: P. holnap nem jöhet hozzánk. Ezt megerősítendő, a kritikus időben elmentünk sétálni (igaz, egy másik szomszédnál kötöttünk ki, és jót játszott Bia az ő kislányukkal míg mi beszélgettünk egyet). Elindultunk hazafele, P. már ott várt minket a kapu előtt, mondván, hogy már itt kiabál és csönget egy ideje (még jó, hogy Zsoltit szinte lehetetlen felkelteni ha alszik). Mondtam, hogy Bia ma büntetésben van, így menjen inkább haza. Persze P.-nek ez nem tetszett, meg is mondta, hogy unatkozik, unatkozik még két szomszédnál akiket felsoroltam, és nálunk szeretne lenni. Csak öt percet. Csak had vegye ki Ádámot egy kicsit a babakocsiból. Kemény voltam, és hazament. De mi lesz holnap? Nem szeretném, hogy ideszokjon hozzánk, mert Biát így is nehezen tudom kintről beimádkozni, de ha még bent sem tud megnyugodni alvás előtt, akkor mikor fog elaludni?
Mindenesetre ez a bejegyzés jó volt valamire: eszembe jutott, hogy P. max. 7-ig maradhat, utána hazaküldöm, nem jöhet be. Az este már a mienk, nem szeretném őt itt látni.

Bia mondta 3...

Reggel Ádámot etettem, miközben Bia a szobájában öltözött. Éppen a hercegnős bugyival kínlódott, amikor ezt kiáltotta: Anya, a hercegnő nem áll meg a lábán!

A várva várt ágy

Biának már Ádám születése előtt elkezdtük mondani, hogy lassan átköltözik a másik szobába, és fog kapni egy szép ágyat, mert már nagylány. Az ágy kicsit lassan készült el, a hétvégén sikerült összeállítani. Bia annyira megörült neki, egyszer az én, egyszer az apja nyakába vetette magát, és össze-vissza puszilt minket. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora örömet fogunk neki ezzel okozni, sőt azt hittem, hogy ragaszkodni fog a rácsos ágyához.

Három napos láz

Ádám a múlt hét elején extra rosszul aludt éjszaka, kétóránként fent volt. Aztán a harmadik napon kiderült a turpisság: reggel 38,1-es hőmérséklettel ébredt. A délelőtti alvás után 38,9-cel ébredt. Hűtőfürdő, Germicid kúp, majd nyugtalan alvás. Délután 38,6. Estére kijött a doktornő, megvizsgálta, de semmit nem talált. Megbeszéltük, hogy másnap vizeletet viszünk a laborba, mert semmi nem látszik "kivülről". Már maga a mintavétel sem volt semmi: kinyitottam a csapot, mondtam neki, hogy jön a pisi, nyomd a pisit. Kb. fél óra múlva (mire én már majdnem bepisiltem, és Bia is túlvolt egy pisilésen), sikerült. Úgy vigyáztam arra a pár cseppre, mint valami kincsre. Másnap kiderült, hogy a vizeletben sincs semmi. Nincs mit tenni, lehet, hogy három napos láza van, de ha nem az, akkor hétfőn vérvétel. Szerencsére a hétvégén rendbe jött a fickó, lett rajta egy pár pötty, de már azok is elmúltak.