Azt hittem...

Valamiért azt hittem, hogy a november lesz az én blogírási hónapom. Annyi mindent akartam leírni. Ehelyett, csak orrot szívok és fújok.

Le akartam írni Biáról, hogy:
- egy hónap után végre újra elkezdte az ovit, ez volt a második hete, hogy ment. Továbbra is nagyon élvezi, és bár továbbra is folyik az orra, már nem marad itthon. Mindenki tiszta orrfolyós az oviban. Az első nap, mikor mentem ebédet befizetni, megkérdezte a titkárnő, hogy tudom-e, hogy bárányhimlőjárvány van. Izgatottan várom...
- este fürdés után olyat játszunk, hogy "kinek mi a jele?". Én mondom a neveket, és Bia sorolja a jeleket. Kizárólag sorban: először a lányok, utána a fiúk. Eszméletlen, hogy szinte minden gyerek jelét tudja.
- jól kimérgelődtem magam az első héten, mert valaki kivette a váltónadrágját a zsákjából, ráadta egy másik gyerekre, és persze a nadrág nincs meg. Az óvónő közölte, amikor kerestem, hogy nincs meg, majd két hónap múlva előkerül. Köszi, hogy más használja a gyerekem nadrágját, és ha neki kéne bentre váltó nadrág, akkor ő ott marad vizesen/koszosan? Volt még más is, de ennyi idő távlatából már annyira lényegtelen.

Le akartam írni Ádámról, hogy:
- hosszan áll kapaszkodás nélkül, és oldalazva lépeget.
- be nem áll a szája, folyamatosan gagyarászik, és továbbra is apa a nagy kedvenc. Érthetően mondja, hogy autó, apa. Kevéssé érthetően mondja, hogy lámpa és labda. És pakol ezerrel, nem győzök rendet rakni utána.
- úgy tűnik, hogy 1 éves korára nem egyfogú lesz, hanem kettő. Ez is valami.
- továbbra sem egy világbajnok alvó, van hogy csak 7-kor ébred, de van, hogy korábban. Szerencsére visszaalszik (én már nem), és volt, hogy 9-ig aludt.