Elfogadás

Ádám születése óta sok mindenre megtanított. Volt nekem egy (utólag már így mondom) tökéletes csecsemőm: Bia talán már 6 hónapos kora óta átaludta az éjszakát, de úgy, hogy este 7:30-tól reggel 9-ig aludt. Délelőtt és délután is aludt 2-2 órát (eltekintve az extrém helyzetektől).

Aztán lett nekünk egy Ádámunk, aki teljesen felülírt mindent: hajnalban bekakil, kiabálva alszik vissza. Délelőtt szinte alig alszik, talán egy fél órát, aztán újra bekakil, és már nem alszik vissza. Délután viszont (ha minden jól megy) alszik három órát is. Ezt nekem iszonyatosan nehéz volt megszoknom Bia után. Amíg szoptattam Ádámot, azt hittem, hogy éhes, és azért ébredt fel fél óra alvás után. Igyekeztem bele kaját tömni, de nem ment. Küzdöttem az ellen is, hogy ugyan ne kakiljon már be hajnalban, mert annál nincsen rosszabb, mint amikor hajnal 5-6 körül felébred, egy óra múlva visszaalszik, majd kb. 7:30-kor újra fent van. Voltak napok, amikor nem kelt fel, akkor viszont én ébredtem meg, hogy miért nincs fent... Hosszú hetekig agyaltam, hogy mi baja lehet, amiért ezek történnek vele, próbáltam odafigyelni arra, hogy mit eszik. Aztán szép lassan eljutottam oda, hogy megtanultam elfogadni ezeket a "hóbortjait", és mára elfogadtam a helyzetet úgy, ahogy van. Jó érzés ez az elfogadás, és különösen jó érzés az, hogy így, ezekkel a heppekkel is imádom őt. (Azért titokban reménykedek, hogy ha végre kijönnek a várva várt fogai, akkor pl. a hajnali bekakilás is megszűnik. Az azért jó lenne, mert régen aludtam már egy jót.)

A legközelebbi bejegyzésemhez már fényképeket is illene mellékelnem. Na és a történelmi hűség kedvéért még azt is lejegyzem, hogy Ádi két héttel ezelőtt a tanácsadáson 8495 gr és 74 cm volt. Nem vitte most túlzásba a hízást, sajnos nem tett neki jót az egy hetes hasmenés.

Itt van az ősz...

... és vele együtt az orrfolyós időszak. Biával múlt hét hétfőn voltunk oviban, ebéd után közölte, hogy fáj a torka és folyik az orra. Nesze neked beszoktatás az oviba. Szerdára Ádi is elkapta, éjszaka inkább nem aludtunk, mint igen, két óránként orrszívás. A hajnal 3-as porszívózásra Bia már fel sem ébredt.
Most hétfőn mentünk először oviba, kicsi izgultam, hogy nem fogják-e őt kinézni azért, mert még mindig folyik egy kicsit az orra. Bevallom, talán ő volt a legegészségesebb a gyerekek között. Kinézett egy kislány magának, és nekem kellett vele pisilni menni. Szegény, a WC-n a sok köhögéstől már majdnem hányt, fekete karikás volt a szeme alatt, a keze jéghideg. Az okos anyukája pedig egy rövidujjúban engedte őt el otthonról, és mivel kimentek az udvarra, a kabát alatt is csak a pólója volt. Az óvónők ráadták valakinek a pulcsiját, hogy ennél betegebb már ne legyen. A kislány ma is volt oviban, persze megint csak egy póló volt rajta.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Biának tetszik az ovi, ma eljöttem amikor kimentek az udvarra, és később mentem érte. Mentek fölfele a csoportszobába, és ő is felment, mert ebédelni akart a többiekkel. Alig tudtam őt hazahozni. Holnap reggel már 9-re megyünk, ott fog reggelizni, én pedig jövök haza. Ebédelni majd csak később hagyom őt, amikor már az egész hosszúságra van ott, és tényleg bírja. Most egyszerűbb nekem, ha ebéd előtt hazajön, együtt ebédelnek Ádival és megy mindenki aludni.

A nyár képekben

Nagyon hamar eltelt ez a nyár, és még hamarabb és hirtelen köszöntött be az ősz. Bius életében jó nagy változás kezdődik, félig-meddig kirepül itthonról, ovis lesz. Ha visszatekintek (mint Ádi az első képen), akkor azt mondom, hogy volt egy kis dögmeleg, volt hűvös, és volt jó sok eső. Sikerült elmennünk nyaralni, immáron két gyerekkel, és bár akkor azt hittem, hogy ez a legrosszabb nyaralásom, utólag már azt mondom, hogy így volt jó, ahogy. Majd jövőre biztosan jobb lesz.

Hurrá, nyaral(t)unk - most képekben 1.

1. Hajókáztunk: Bia mostanság hajókázni akart, hát elneveztük hajókázásnak a Split-Supetar kompjáratot.


2. Itt laktunk: a baloldali felső torony volt a mi szobánk.




3. Bia és apukája nagyokat úsztak, elmentek a zászlóig, hozzáértek, és jöttek vissza. Az én fürdőruhám csak egyszer lett vizes, és annak is csak az alja.

4. Játszótéren játszottunk.

5. Sétáltunk, gyönyörű leánderek és pálmák alatt.

Hurrá, nyaral(t)unk - most képekben 2.

6. Jókat ettünk.



7. Nézelődtünk, vásárolgattunk.

8. Aztán volt, aki a sétálásban nagyon elfáradt...

Bia mondta 4...

Bia esténként elég nehezen alszik el, mindig megy az alkudozás valamiért. A múlt héten lefekvés után ezek történtek:

1. Bia kijön a szobából. Apa megy és megkérdezi, hogy mi a helyzet.
Erre Bia: - Nincs semmi csak levegőztetek...

2. A másik alkalommal szintén kijön, hogy fáj a hasa. Elmagyarázom neki, hogy szőlőt evett, biztos felfújta, és próbáljon meg pukizni.
Visszafekszik az ágyába, és közli: - Már azt hittem terhes vagyok...

Óvoda

Idáig nem mertem leírni, mert nem voltam benne biztos, hogy sikerült. Ugyan második nekifutásra, és némi hátszéllel, de sikerült: Biát felvették oviba. Én egy kicsit lelkileg odavagyok (vajon jól csináltam? nem kellett volna még egy évet várni? vagy esetleg kettőt?), de Bia már alig várja, hogy játszhasson a gyerekekkel. Nem tudom, hogy az ovi szó kb. egy hónap múlva is ilyen lelkesedést fog-e belőle kiváltani, de most ugrál örömében, ha szóba kerül. Már azt is tudjuk, hogy szeptember 20.-án kezdődik a beszoktatás (szép kis szülinapi ajándék ez nekem!!!), csillag lesz a jele (tanulhatok meg rajzolni!). Fél napra irattam be, de már mondták is, hogy aki megteheti annak megköszönik, ha hazaviszi a gyereket alvás előtt, mert nem fognak elférni mindannyian a teremben. Na és ha senki nem teheti meg, akkor ki fog a folyosón aludni?
Egyszóval indul a nagybetűs élet Biának, már nem leszek ott mellette, hogy megpusziljam, ha beüti valamilyét, hogy megigazítsam a ruháját pisilés után, vagy hallgassam a csacsogását. Halkak lesznek a délelőttjeink, az biztos.

Áll a baba

Ádi a múlt héten pénteken, szép csendben, amikor senki sem látta, csak én (Bia pont kiszaladt apukájához, aki akkor ért haza) felállt. Térdelő helyzetben kikapcsolta a rádiót, hogy az se zavarja, aztán belekapaszkodott a tévészekrénybe és ott állt, mint a cövek a kikapcsolt tévé előtt. Nem tudom, hogy mi volt az, ami a konyhában főzés közben felé fordította a fejemet, de amint megláttam, szaladtam, mert tudtam, hogy baj lesz. És úgy is lett: Ádi úgy megörült az új tudományának, hogy gyorsan el is engedte a szekrényt, én pedig már csak az esés után tudtam őt felkapni. Ezért hát fénykép sincs erről, majd ha már biztonságosabb eme tudománya, akkor először a fényképezőért fogok szaladni.