Farsang

Bia izgatottan várta első farsangját, én egy kicsit szorongva: mivel kézügyességileg antitalentum vagyok (kivéve a keresztszemezést), azt tudtam, hogy én jelmezkölteményt varrni nem fogok. Ismervén viszont a jelmezek árát, hááát, lehet, hogy jobban járok, ha megtanulok varrni. Szerencsére Bia nem hercegnő, vagy tündér akart lenni, hanem katica. Találtam is az interneten egy viszonylag elfogadható árú jelmezt, és megrendeltem. Amikor megérkezett, együtt örültünk Biával: neki nagyon tetszett a jelmez, én pedig egy évvel elhalaszthattam a jelmezvarrást.

Sütiket sütöttünk, Bia dekorálta a linzerbaba haját (és eszegette a dekorszívecskét). Farsang napján bementünk az oviba, ahol már elég sok gyerek volt beöltözve ennek-annak. Az én aranyszívű gyerekem nem győzött mindenkit dícsérni: jaj de szép vagy P., hű de gyöngyörű a ruhád T. Elmentünk pisilni, mert alul patentosra alakítottam a jelmezt, és nem akartam, hogy esetleg gondjai legyenek a kipatentolással. A WC-n volt két ovistársa Biának, akiket szintén agyba-főbe dícsért. Az egyik kislány történetesen szintén katica volt, de igazából csak szárnya volt, a többi az póló és nadrág volt (nincs is ezzel gond, kinek mit bír a pénztárcája). Bia megszólalt: - Nézd, én is katica vagyok! Erre a kislány végigmérte Biát, majd kibökte: -De én tudok repülni! A levegő megfagyott, és jó, hogy nem tudok ölni (vagy legalábbis egy picit lökdösni) a tekintetemmel. Basszus, kiscsoportosok, és már porig tudják rombolni a másikat. Azért a lényeg az, hogy Bia nagyon jól érezte magát, volt zsákbamacska, húzott valami haszontalan játékot, és nagyon boldog volt szárny nélküli katica jelmezében. Csak az anyja nem bír napirendre térni e felett azóta...