Kirándul a Katica csoport

Múlt hét pénteken a Katica csoport kirándult a Természettudományi Múzeumba. Úgy alakult, hogy apa maradt a fiával, így anya el tudta kísérni a lányát. Nagyon nagy élmény volt, megerősítette bennem azt, hogy - bár nagy felelősség, és zúgott a fejem mire hazaértem - jó lett volna óvónőnek lenni. Azért volna, mert saját elmondásuk szerint is kihalásos alapon lehet bekerülni az oviba. Már az elején ugyan majdnem elbőgtem magam, amikor az óvónéni a kicsik nyakába rakta a bilétát a nevükkel és telefonszámával, és kétszer is elmondta nekik, hogy ha véletlenül eltévednek (de nem fognak), akkor menjenek oda egy felnőtthöz, mutassák meg a papírt, és a felnőtt visszahozza őket hozzánk. Az összes szempár Szilvi nénire meredt, és egy mukk nélkül hallgatták őt. Aztán elbuszoztunk a múzeumba. Szilvi néni iszonyatosan sokat mesélt nekik az állatokról, az emberekről, Noé bárkájáról, a tengeri állatokról. Dél felé már nagyon zizegtek a kicsik, mindenki fáradt volt, meg éhes és szomjas. Kimentünk, és megettük a szendvicseket, aztán irány újra a busz. Hazafele volt aki elaludt (egymásra borulva), volt aki majdnem, mire megérkeztünk a játszótérre. Ott még játszottunk egy órát, aztán irány az ovi. Nagyon-nagyon fáradtak voltak a gyerekek, az óvónénik kiosztották a meglepit, amit egy óvatlan pillanatban szaladtak el megvenni, aztán elindultunk haza. Jó volt elmenni velük, mondtam is, hogy minden szülőnek egyszer el kellene mennie ilyen alkalmakkor, mert nagyon jól meg lehet azt nézni, hogy hogyan viselkedik a gyerek a csoportban (az enyém konkrétan rám se bagózott, de örült, hogy mentem), meg lehet ismerni az óvónőket, és részt lehet venni egy napban, csak hogy lássuk, nem fenékig tejfel az életük. Mondanom sem kell, hogy Biára aznap este nem kellett rászólni, hogy aludjon, 3/4 8-kor már úgy aludt, mint a kisangyal.