BÚÉK

Egyes babonák szerint az történik az emberrel egész évben, amit az első napon csinál. Mivel én jövőre nem szeretnék egész évben betegséget, ezért inkább még most írok Ádi bárányhimlőjéről, hogy jövőre ne ezzel kezdjek. Mostmár szerencsére lassacskán túl vagyunk rajta, bár karácsonykor még 39,2 volt a láza, és alig akart lemenni. Annyi pötty jött ki rajta, hogy ideiglenesen megkapta a Túró Rudi becenevet, és hozzátettük, hogy "a pöttyös az igazi!". Lassacskán száradnak már le, de levegőre majd csak a jövő héten mehet valamikor. Legalább ezen is túl vagyunk. Pöttyös képeket direkt nem készítettem egyik gyerekről sem.

Karácsony

Ez a karácsony is gyorsan eltelt, mint az összes többi. Az ember annyit készül, átgondolja az ajándékokat, beszerzi, megfőz, kitakarít, készül, izgul, hogy minek lesz a legnagyobb sikere - aztán mindez egy délután alatt hirtelen véget is ér.

Idén éreztem azt, hogy Bia várja a történéseket: azt, hogy az Angyalka reggelre először a karácsonyfát hozza el (így nem kell kapkodni az alvásidőben, hanem reggelre díszesen áll a karácsonyfa), aztán alvás után jön az ajándék is: "És anya, szerinted milyen ajándékot hoz majd nekem az Angyalka?" Mindennek nagyon örült, minden ajándékot sikerült eltalálnom. Egy biztos: jó, hogy Ádi is kapott ajándékot, mert így Bia tudott mivel játszani (miért a kicsi játéka a szenzáció?), és az is tény, hogy megint az én ajándékomra volt mindkét gyerek kíváncsi. A képen Ádi éppen a doboz mellett áll, Bia teszi vissza az Ádi által leszedett díszt, hogy utána megkérdezze, hogy kibonthatja-e az én ajándékomat?

Mindenesetre félelmetes, hogy Biának milyen megfellebezhetetlen bizalma van a szüleiben: kérdezett mindenfélét az Angyalkáról (hogyan hozza a fát és az ajándékokat, láthatja-e őt, találkozhat-e vele), mi pedig mondtuk, hogy az Angyalkát nem lehet látni, mi sem látjuk őt, egyszer csak huss és már itt is vannak a csomagok - és ő ezt zokszó nélkül el is hitte.

Játék közben

Miért van az, hogy a legjobb játék sohasem a gyereknek szánt játék?

Menyasszony

Bia elég rendesen rá tud kattanni dolgokra: három hétig Micimackó különböző részeit néztük, és amikor már - bár nagyon szeretem - unalmassá vált, megtaláltam Bogyó és Babócát. Akkor azt néztük két hétig, de úgy, hogy a második hét végére Bia kívülről fújta a fejezeteket. Valahogy előkerült az esküvőnkről a felvétel, és most az a sláger! Nézem a hét évvel ezelőtti önmagunkat, hallgatom a mulatós nótákat, és hallgatom Biát amint sorolja az ismerősöket. Néha dühösen közli, hogy "velem nem táncol senki!", utána meg felveszi Ádi hálózsákját, magára keríti Ádi lepedőjét és közli, hogy ő a menyasszony. És egy igazi menyasszonynak kistáska is dukál!

Csak röviden

Az úgy volt, hogy tegnap majdnem írtam egy olyan bejegyzést, hogy az én kisfiamnak igen kifinomult az ízlése, csak úgy fintorgott a Bia által anno olyan nagyon finomnak tartott céklafőzelékre. Szó szerint tapsolt, amikor a borsóleves sárgarépájából adtam neki (amit előzőleg szintén kifogásolt), és nagyon ízlett neki a túrós tészta, amiből viszont én nem akartam neki még adni.

Mára kiderült, hogy mi ez a fene nagy válogatás: rajta is kijött az a fránya bárányhimlő. Pont most, amikor a hajamat elhagyva készíteném a töltött káposztát, sütném a sütit, porszívóznék és hajat mosnék egyszerre, hogy az ajándékok becsomagolásáról ne is beszéljek. Viszont délre megnyugodtam: elfogadtam, hogy ez van, legalább két nappal előbb kezdődik, hamarabb lesz vége is talán. A többi meg majd lesz, ahogy lesz. Csak a hajnali bekakilás maradna el, akkor már egészen ki lennék békülve a helyzetemmel.

Kire ütött ez a gyerek 1?

Ezt a bejegyzést már régen meg akartam írni, akkor, amikor Ádi még csak pár hónapos volt, de valahogy elmaradt. Szóval, amikor pici volt, mindenki találgatta, hogy kire is hasonlíthat. Volt, aki arcának különböző részeit tulajdonította nekem, a többit apjának. A legviccesebb összehasonlítás az volt, amikor azt mondták, hogy cumival rám hasonlít, cumi nélkül viszont tiszta apja... Aztán találtam az apukájáról kiskori képeket, és nyilvánvalóvá vált, hogy tiszta apja. Mostmár csak a göndör haja az, ami engem az öcsémre emlékeztet.

Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha a természetét is apjától örökölte - elég horror történetet hallottam az általános- és középiskolai évekről. Pedig az előző bejegyzés alapján jobb, ha felkötöm azt a bizonyos gatyát!

Ádival az élet....

finoman szólva sem piskóta. Profi módon szakítja ki az éjjeli fényt a konnektorból, és vigyorogva turkál a ledugózott konnektorban úgy, hogy közben azért szól, hogy nézzem meg mit csinál. Kinyitja a konyhaszekrényt, de nem a műanyag edényeket szedi ki, mert az túl snassz: a jénai tálak teteje sokkal jobban csattan a kövön. Eddig még nem tört el. A CD-ket egy kézzel dobálja ki a tartóból úgy, mintha nem is ő csinálná. Azt majdnem kihagytam, hogy elzárja a radiátort, de úgy, hogy Bia nem tudja kinyitni, és leszedi a gumit a konyhaszekrény ajtajáról, hogy nehogy má' akadályozzam őt a pakolásban. Ma délelőtt az orchideát szedte le az ablakból, miközben egy kávét szerettem volna készíteni a konyhában - a konyháig jutottam, mire megtörtént a baj. Aki ismeri az orchideát tudja, hogy annak speckó följde van, és mivel nem kell sűrűn locsolni, kellőképpen ki tud száradni és repül szanaszéjjel. Ádi profi munkát végzett: jutott a földből a szájába-fülébe, bodyjába, de még a pelenkába is. Persze a "kapd elő" porszívót leégettem, így a port fújó takarítógéppel szedtem össze a földet, ami ismét jó játéknak bizonyult: milyen buli behúzni a zsinórt, miközben én porszívózok!!! :))))