Bia ma 3 éves. Ahogy közeledünk a születésnapjához, mindig eszembe jut az az év, amikor született, az utolsó pár, izgalommal töltött nagypocakos nap. Most leírom hogyan is történt.
2007. május 24.-e jó hosszú nap volt: hajnalban arra ébredtem, hogy valami nem stimmel, hasmenésem van. Visszafeküdtem, de elaludni már nem tudtam, mert rendszertelenül ugyan, de fájásokat éreztem. 7 óra felé felkeltettem Zsoltit, hogy ugyan menjünk már be a kórházba, mert valami van. Mire beértünk a kórházba, és feltettek az NST-re, az összes fájás abbamaradt. Kérdeztem, hogy miről lehet megismerni, ha tényleg megindul a szülés, mire a szülésznő azt mondta, hogy ne izguljak, tudni fogom (ezzel sokkal okosabb nem lettem), de most még menjünk haza, mert ez még nem az. Mivel korán keltünk, ebéd után lefeküdtünk aludni (ha tudom, hogy ez az utolsó nap, akkor tovább aludtam volna...). Persze megint fájásokra ébredtem, de én már nem ugrok be ennek - gondoltam magamban. Elég cikinek éreztem, hogy semmire mentünk be reggel a kórházba, bár a szülésznő szerint inkább menjünk be, minthogy valami gond legyen. Közben Zsolti a szomszédokkal kitalálta, hogy süssenek szalonnát. Nekem már étvágyam sem volt, de előkészültem a sütéshez. Közben, olyan 6 körül elkezdtük mérni a fájásokat: voltak fél perig tartó fájások 3 perc különbséggel. Gondoltam lezuhanyozok és lefekszem aludni egyet (én kis naiv!) Zuhanyozni jó volt, megszűnt az összes fájdalom, de ahogy kijöttem a zuhany alól, kezdődött elölről minden. Szóltam Zsoltinak, hogy siessenek a szalonnasütéssel, mert mostmár tényleg tudom, hogy EZ AZ! Gyorsan lezuhanyozott, és közben az volt a legnagyobb gondja, hogy milyen hagymaszaga van, miközben én már az ajtófélfának dőlve kértem, hogy menjünk már. Éjjel 11 körül értünk a kórházba, megvizsgáltak, és már látták Bia haját. Infúzió és epidurál után ismét elviselhetőbb lett a világ. Úgy számolta a dokim, hogy ilyen tempóval már 1-2 körül meglehet Bia, de ő még nagyon jól érezte magát, és csak nem akart lefele jönni. Vártunk, vártunk aztán erősödtek a fájások, és 2007. május 25.-én hajnal 4:20-kor 3380 grammal és 55 centivel megszületett a kislányom. A madarak, mintha csak erre vártak volna, azonnal csivitelésbe kezdtek, mintha újságolnák egy új kis élet megszületését.
Picike volt, kicsit összetört, fejecskéje hosszúkásra nyúlt, egyik szeme picit bedagadva, de azonnal elfeledtem az összes fájdalmat, ahogy rám nézett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése