Bolha ugrik...

Kicsit régen írtam már, de annyira szaladnak a napok, hogy alig bírok lépést tartani. Sok minden történt, amit le is fogok írni, de most van valami, ami nagyon piszkálja a csőrömet.

A márciusi ünnep szép tavaszi napsütésben telt, szerdán ennek megfelelően ki is mentek a gyerekek az oviban az udvarra. Sőt, homokoztak is. Bia hazajött, és a déli alváskor közölte, hogy neki bizony viszket itt meg ott. Pipa voltam, hogy milyen dolog ez, hogy az első napsütésre előkerülnek a szúnyogok, mi van az evolúcióval, nem kéne először inkább lárvákat rakni és csak utána csípni a szúnyogoknak, de bekentem a pöttyöket Fenistillel. Délután tüzetesebben megnéztem a pöttyöket, és furának találtam. Ekkor derült ki, hogy Bia homokozott, és nem volt bokros területen. Gyanús. Pláne, hogy én is elkezdtem viszketni. Kiderült, hogy ezek bolhacsípések (miután magamon találtam egy bolhát!). Ahogy jobban belegondoltam, ugyanez történt ősszel is, de akkor is a szúnyogokat szidtam. Utánanéztem az interneten, beazonosítottam a csípéseket (piros pöttyös közepű csípés, ami ha vakarjuk, akár ujjbegy nagyságúra is duzzadhat). Iszonyat pipa vagyok: nyilván a homokozó nincs letakarva amikor a gyerekek nem használják, és egy-két kóbor macskából gondolom kihullik a túlszaporodott bolha. Hogy a homokba pisiléről-kakilásról ne is beszéljek... Mivel nem tilthatom meg Biának a homokozást, és mivel gondolom az én kedvemért nem fogják kicserélni a homokot és letakarni a homokozót (az óvónéni szerint más még nem panaszkodott efféle csípésre), ezért arra gondoltam, hogy ha Bia homokozik, akkor hazajövetel után lezuhanyozom (mert már azt is tudom, hogy a bolha nem bírja a vizet), és kétnaponta hajat mosunk. Mindenesetre ezt most meg tudom csinálni, de mi lesz akkor ha visszamegyek dolgozni, illetve ha Ádi is ovis lesz, és mondjuk őt is szeretni fogják a bolhák??? Elég bosszantó, hogy a kutyánk (aki vakarózik ugyan, pedig használunk bolhaírtót) soha nem fertőzött meg minket, egy nyavajás homokozóból meg hazajön a bolha.

Farsang

Bia izgatottan várta első farsangját, én egy kicsit szorongva: mivel kézügyességileg antitalentum vagyok (kivéve a keresztszemezést), azt tudtam, hogy én jelmezkölteményt varrni nem fogok. Ismervén viszont a jelmezek árát, hááát, lehet, hogy jobban járok, ha megtanulok varrni. Szerencsére Bia nem hercegnő, vagy tündér akart lenni, hanem katica. Találtam is az interneten egy viszonylag elfogadható árú jelmezt, és megrendeltem. Amikor megérkezett, együtt örültünk Biával: neki nagyon tetszett a jelmez, én pedig egy évvel elhalaszthattam a jelmezvarrást.

Sütiket sütöttünk, Bia dekorálta a linzerbaba haját (és eszegette a dekorszívecskét). Farsang napján bementünk az oviba, ahol már elég sok gyerek volt beöltözve ennek-annak. Az én aranyszívű gyerekem nem győzött mindenkit dícsérni: jaj de szép vagy P., hű de gyöngyörű a ruhád T. Elmentünk pisilni, mert alul patentosra alakítottam a jelmezt, és nem akartam, hogy esetleg gondjai legyenek a kipatentolással. A WC-n volt két ovistársa Biának, akiket szintén agyba-főbe dícsért. Az egyik kislány történetesen szintén katica volt, de igazából csak szárnya volt, a többi az póló és nadrág volt (nincs is ezzel gond, kinek mit bír a pénztárcája). Bia megszólalt: - Nézd, én is katica vagyok! Erre a kislány végigmérte Biát, majd kibökte: -De én tudok repülni! A levegő megfagyott, és jó, hogy nem tudok ölni (vagy legalábbis egy picit lökdösni) a tekintetemmel. Basszus, kiscsoportosok, és már porig tudják rombolni a másikat. Azért a lényeg az, hogy Bia nagyon jól érezte magát, volt zsákbamacska, húzott valami haszontalan játékot, és nagyon boldog volt szárny nélküli katica jelmezében. Csak az anyja nem bír napirendre térni e felett azóta...

Az első szülői

Túl vagyok életem első szülői értekezletén (az évnyitókor tartottról lemaradtam, mert elfelejtettek értesíteni, hogy felvették Biát, így lemaradtam a szülőiről is). Amikor anno Anyu szülőire készült, négybe hajtott egy A/4-es papírt, és arra írta a fontos dolgokat. Aztán alig vártam, hogy hazajöjjön, és halljam, hogy milyenek vagyunk, hova terveznek kirándulást, stb. Később eljött az az idő is, amikor egyáltalán nem vártam, hogy Anyu szülőire menjen, de azt még kevésbé, hogy hazajöjjön a hírekkel... Úgy tűnik, a rossz hírektől egyelőre nem kell tartania Biának, mert az óvónénik elmondása szerint nagyon értelmes gyerekekből áll a Katica csoport. Már decemberben elkezdtek fogat mosni, ami állítólag később került volna csak sorra, többször elmentek sétálni, és nagyon ügyesen tudtak velük haladni. Annyi dalt és mondókát tudnak, hogy készen van az anyáknapi műsor. Hízott persze mindenkinek a mája, és azt gondolom, hogy ez igaz is lehet, mert eléggé őszintének ismertem meg az óvónőket. Mert elmondták azt is, hogy ők már nem öltöztetik őket, és van, aki ügyesen öltözik egyedül, de van bizony, akinek nem megy (zárójelben azért megjegyzem, hogy ezzel várhattak volna tavaszig, amikor nem kell már overáll vagy annyi cucc, de persze ezt is el kell egyszer kezdeni). Az is kiderült, miután beszéltem a Bia számára szimpatikusabb óvónővel, hogy Bia annyira nem is visszahúzódó, kb. a középmezőnyben van. Ez már azért annyira nem gáz.

Elkaptuk

Mivel idén sem dőltünk be az "oltáslobbinak", nem oltattuk be magunkat influenza ellen, pedig amikor már azt lehetett hallani, hogy influenzajárvány van, akkor is azt harsogták, hogy még mindig nem késő oltatni, hiába 2 hét a védelem megszerzéséhez szükséges idő... Elkaptuk. Mi, felnőttek jobban beleestünk, nekem 2 napra elment a hangom (elég vicces lehettem, amikor hang nélkül próbáltam veszekedni), mostmár nem fáj a torkom, viszont olyan, mintha a fejemre valami búrát húztak volna: szorít a fejem, bedugult az orrom.

A gyerekek enyhébben megúszták, ők "csak" köhögtek, meg folyik az orruk. Nem tudom, hogy ez vajon a Multitabs Immuno miatt van, vagy pedig a bárányhimlő lezajlása után kis adagban adagolt Oscillococcinum miatt, de az biztos, hogy jó példa lennénk a mostanság zajló "a homeopátia hatástalan" című megmozduláshoz. Nekünk ugyanis igencsak hatásos, örülök, hogy adtam nekik, és biztos, hogy jövőre már magunknak is fogom adagolni. Na, ez most egy jó kis reklámszagú bejegyzés lett, kár, hogy az illetékesek nem olvassák!

Az én szüleim...

mindig azt mondták, hogy aki nagylegény éjjel, az legyen nagylegény nappal is. Ádi ezt a mondást még nem hallotta, így amikor egyik éjjel 1-4-ig fent volt (ennyi időbe tellett, mire rájöttem, hogy nem a foga fáj, hanem az orra van bedugulva...), másnap délelőtt ez lett a hintázásból.

Jó gyerek - rossz gyerek

Egyik este, miközben ismét elvesztettem a "pakolj Bia!" kezdetű csatát, és jó gyerek módjára nekiláttam játékot pakolni, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha jó gyerekeim lennének. Bár én sem voltam egy mintagyerek (még jó, hogy abban az időben ismeretlen fogalom volt a blogírás, így csak az emlékekben kissé megszépült történeteket ismerem), nem is tudom miért várom ezt tőlük. És mivel még mindig volt mit pakolnom, tovább gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen ők jó gyerekek, mert ugyanúgy működnek, ahogyan egy korukbeli gyerek: azaz szétpakolni jó, de összepakolni unalmas. Aztán az is kiderült, hogy nem is Bia, hanem Ádi az, aki a kupit csinálja. Bia szépen játszik azzal, amit előszed, de Ádinak az a játék, hogy szétpakol.

Pénteken Bia úgy jött haza az oviból, hogy egy kisfiú szembeköpte, és elmondása szerint amikor ezt megmondta az óvónéninek, ő elküldte a kisfiút kezet mosni. Mivel bárhogy kérdeztük, mindig ugyanezt a történetet adta elő, gyanítottam, hogy igaz, és hétfőn elmondtam az óvónőnek. Ő nagyot nézett, mert ez a kisfiú egy új kisfiú és azt is mondta, hogy ő az ötödik gyerek otthon, és elég furák a nekik adott reakciói is. Gondoltam, ha már úgyis beszélgetünk, rákérdezek arra, hogy Bia hogyan viselkedik: kiderült, hogy igen visszahúzódó gyereknek ismerték meg, aki azért a vizuális játékokban mindig részt vesz. Ez számomra igen megdöbbentő volt, mert Bia az, aki egy kis idő elteltével mindenhol feloldódik, és ő az, aki az utcáról képes lenne minden idegen kisgyereket behívni játszani. Akárhányszor vásárolni megyünk, mindig szóba elegyedik az eladókkal, elcsacsogja, hogy ovis, elmondja mi a jele, és szó szerint úgy kell őt rávenni, hogy mostmár ne tartsa fel a nénit/bácsit, mert dolga van. Aztán abban maradtunk, hogy biztosan a sok hiányzás a visszahúzódás oka. Hajrá Bia, legyél inkább rossz gyerek, de ne téged állítsanak sarokba a pajtásaid!

(Rém)álmodozó

Valami fura oknál fogva azt hittem, hogy ez Biánál el fog maradni. Sosem ijesztgettük, nem nézett és látott semmi olyat, ami bármennyire is félelmetes lett volna neki, sőt még a meséket is próbáltam szűrni. Aztán gondolom eljött az az életkor, amikor megindult a fantáziája: éjszakánként álmodik, néha rosszat, néha vicceset, de mindig nálunk köt ki, és egy óriási kommandós ugrással landol mellettem, én meg persze hajnalban azt sem tudom, hogy hol vagyok. Aztán séta vissza az ágyba, betakarom, megbeszéljük, hogy aludjon. Reggel pedig megbeszéljük, hogy mit is álmodott. Volt köztük komoly álom (a farkas berepült az ablakomon, láttam a farkast az ablakomból - redőny leengedve de az most nem számít), és volt köztük vicces is (a vázába valaki éjjel kakaót öntött - persze reggel megnéztük, hogy nincs is benne kakaó). Nem tudom mások hogyan csinálják, de nálunk az este most úgy végződik, hogy betakarás, jóéjt puszi, aztán megbeszéljük, hogy farkas csak az állatkertben van, onnan nem is tud és nem is akar kiszökni, aludjon csak nyugodtan, ég a sólámpa, ha megyek aludni lekapcsolom, de ha valami gond van éjjel, akkor kapcsolja fel nyugodtan. A múlt éjszaka működött, úgyhogy most legalább én is aludtam egy jót.